"Introduction
The Hungarian language is academically considered a Uralic language, related to Mansi, Khanty, Estonian and Finnish, inter alia. However, over 21 percent of Hungarian word roots are derived from Uralic languages, while some 30 percent are of uncertain origin (Kenesei 2004: 134). The present study identifies that ten basic Hungarian word roots actually have etymological equivalents in the Yeniseian languages. It is reasonable to suggest that these etyma belong to a Hunnic substratum that is related to Yeniseian.
[...]
Conclusion
The present study has identified ten Hungarian and Yeniseian shared etymologies that belong to the basic vocabulary, and observes that a regular sound change can be stated in three Hungarian and Yeniseian shared etymologies. The regular sound change validates the etymological connection between Hungarian and Yeniseian. The Hungarian and Yeniseian shared etymologies support a Hunnic continuity that includes the historical Xiongnu, the Huns, the Hunnic substratum of Hungarian, and the attested Yeniseian languages."
/ Gao Jingyi, az észtországi Tartui Egyetemről, 2014 /
A magyar nyelvet akadémiailag egy uráli nyelvnek tartják, többek között a manysi, hanti, észt és finn rokonának. Azonban több mint 21 százaléka a magyar szótöveknek származik csak uráli nyelvekből, míg úgy 30 százalékuk ismeretlen eredetű (Kenesei 2004: 134). A jelen tanulmány felfedi, hogy tíz magyar alap szótőnek tulajdonképpen szótörténeti megfelelői vannak a jenyiszeji nyelvekben. Ésszerű azt feltételezni, hogy ezek az ősszavak (etimonok) a hun alsóbb nyelvi réteghez (szubsztrátumhoz) tartoznak, ami rokona a jenyiszejinek.
[...]
A jelen tanulmány azonosított tíz magyar és jenyiszeji közös szószármaztatást, amelyek az alapszókincshez tartoznak, és megfigyelései szerint egy szabályos hangváltozást lehet kimutatni három magyar és jenyiszeji közös szószármaztatásokban. A szabályos hangváltozás igazolja a szótörténeti kapcsolatot a magyar és a jenyiszeji között. A magyar és jenyiszeji közös szószármaztatások támogatják a hun folytonosságot, ami magába foglalja a történelmi hsziungnukat, a hunokat, a magyar nyelv hun alsóbb nyelvi rétegét, valamint a tanúsított jenyiszeji nyelveket.
A tanulmány a Central Asiatic Journalban jelent meg 2014-ben, kivonata elérhető itt.
Az említett szavak között ilyenek szerepelnek például: tó, hó, só
:)
Legtöbb madárnevünk egyértelműen hangutánzó, hangfestő eredetű (az állat sajátos hangjából fakadóan, például 
Ősi magyar állatfajtánk elnevezése első látásra némi gondot okozott, amikor megpróbáltam megtalálni a helyét az R-kezdetű szavak hálózatában. Az MTESz és Zaicz álláspontja a racka elnevezéssel kapcsolatosan nem mentes kétségektől, de valószínűsíthetően magyar fejleménynek tartja, nyelvjárási és állattenyésztési szóként jegyzi. Legkorábbi feljegyzését egy német szövegből idézi 
Evés közben jön meg az étvágy – szokás mondani. Én is az R hangokról szóló „nagy öszefoglaló cikksorozatot” írogatva jutottam oda mégis, hogy előbb egy kisebb cikket közöljek, a későbbi rövid magyarázataim is remélhetően világosabbá válnak ezáltal. Egy szónak ugyanis nehezen találtam a helyét a gyökhangok és jelentéskörök szerint alakult csoportokban, így alaposabban utánanéztem. Nem lepett meg, hogy ez is az ismeretlen és bizonytalan eredetűek árvaházában kallódik.
Úgy tartják, a rántott ételek és a rántotta elnevezése azon alapul, ahogy a lisztes-zsiradékos rántás sütés közben összesűrűsödik, „összerándul”. Ez azonban csak népetimológia, bár minden bizonnyal ez az összefüggés adta alapját a szóbelseji N járulékhang betoldásának. Nagy mértékben tehetett hozzá a Radvánszky Béla: Régi magyar szakácskönyvek (1893) című művének 106. oldalán említett, feltehetően a XVI-XVII. századból eredő halsütési útmutatás is:
Nyelvtudósok a világ minden táján felfedezték, hogy a sütés, égés, izzás és más tűzzel kapcsolatos kifejezések rendkívüli gyakorisággal fordulnak elő hasonló szóalakkal, és természeti hangutánzóként határozzák meg szócsaládjaikat. Az átfogó etimológiai szótáraink (CzF, MTESz, Zaicz) egyetértenek ebben. Ugyanazon a bolygón élünk, ugyanazt a természetet utánozták őseink a szóalkotásnál, ennélfogva nem csoda, hogy a világon hivatalos rokonsági kapcsolatban nem lévő nyelvekben azonos vagy közvetlen rokon gyökhangokkal találunk ilyen szavakat. Cikksorozatunkban a vöröslő, ragyogó, rikító, áradó érteményt tükröző szavakban már rávilágítottunk a központi R gyökhangra, méghozzá kezdő hangként gyakran a P vagy a közvetlen rokonságából (B, F, V, M) kikerülő hanggal találkoztunk. Nem nehéz felismerni, hogy ezek a tulajdonságok a tűzre, hőre, égésre is igazak. Forrás, perzselés közben a rezgés gyorsul, a hő élénkebb áramlásra készteti a részecskéket, a felhevült dolgok vörösen ragyognak vagy barnává pirulnak. Jelen cikkben számos példát mutatunk be erre különféle nyelvekben 
A színek elvont fogalmak, s általában valamely konkrét dolog jellegzetes tulajdonságáról kapták nevüket. A címadó szín esetén leggyakrabban a Nap, a tűz vagy a vér vöröse adja az alapot a különféle népeknél, bár olykor egy-egy, színében jellegzetes növény vagy állat elnevezéséből is kiindulhatnak az árnyalatok nevei. Nyelvtudósaink a magyar vörös szót 
A felebarát [embertárs, barát, rokon], feleség [női házastárs] szavainkban a FÉL [két vagy több részre osztott egésznek egyik része] gyök található meg. Ebből kiindulva egyes nyelvészkedők körében tartja magát a nézet, hogy a férfi, férj szavaink FÉR gyöke is tulajdonképpen ebből származik (L > R hangváltással), ezzel mutatva rá arra az összefüggésre, hogy a férfi csak a nővel együtt egész, önmagában csak fél. Nos, ez a vélekedés bár igazán romantikus, nyelvi szinten gyenge alapokon áll. A férj-feleség esetén még talán-talán megállná a helyét, de mi a helyzet a férfi-nő, úr-asszony szópárokkal? Ezeknél hol a női fél? Bár a férfi tényleg összetett szó, amelynek második tagja a fi(ú), az első tagja azonban mindig is R gyökhanggal szerepelt 
émet átvétel. Igen fiatal, mérete miatt inkább csak sütésre (főzésre már nem) alkalmas halat jelent (Backfisch). 
Amíg a fő szálat kutatom tovább, néhány népetimológiai szüleményt mutatok be röviden. Igyekszem itt is visszavezetni a szavakat a hangutánzó lényegiségig.
Zaicz Gábor szótára szerint a jár finnugor kori, de a járom már déli szláv, a gyere pedig ismeretlen eredetű szó. A terjedelmi okokból félbehagyott 
Zaicz Gábor etimológiai szótára a gyermek kifejezést és általánosabban használt gyerek változatát tisztázatlan, esetleg bizonytalan módon kimutatható csuvasos típusú jövevényszónak veszi. Mivel gyakran utalunk újszülött utódainkra jövevényként, felmerülhet a kérdés: van-e köze a gyere szavunkhoz? Ezt egyébként ismeretlen eredetűként tünteti fel a szótár – bár megemlíti az eredetibb jerj alakot, mint feltételezhető őst. Lehet-e összefüggés a szótár szerint ugyancsak ismeretlennek tartott, bár erdélyi származást feltételező gyér [ritka, szórványos, kevés, nem sűrű] szavunk és a termetben s erőben nem bővelkedő gyermek fogalma közt? Valóban osztoznak-e ezek hárman a gyökben, ill. gyökhangokban? Kimutatható-e a kapcsolat más, jelentéseiben közel álló, és hasonlóan GY + R gyökhangokat tartalmazó szavakkal? Jelen cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Létrehoztam egy külön lapot a blog cikkeihez felhasznált vagy később felhasználásra kerülő forrásoknak (szótárak, adatbázisok, könyvek, weboldalak), amiket nyelvenként és földrajzilag csoportosítva tálaltam. A lista folyamatosan bővül (esetleg átrendeződik), és bármikor elérhető az oldalsó menüből is (az „Ajánlók a kutatáshoz” csoportból). Ha érvénytelen vagy téves hivatkozásra bukkantok, kérlem, feltétlenül jelezzétek! Ajánlások szintén jöhetnek, leginkább online, kereshető szótárak érdekelnének!
Az R gyökhangot most egy kicsit félretesszük, és kitekintünk lágyabb rokonára, az L gyökhangra.
A cikkek közti lánc megszakadni látszik ezen időszerűvé vált irománnyal, de igyekszem mihamarabb pótolni az összekötő szemeket. 
