Mint ahogy eddig láthattuk, a cikkek is kapcsolódnak egymáshoz valamilyen hangalaki vagy jelentést érintő módon. A bors után vizsgáljuk meg borsó szavunkat!

A honfoglalás előtti időben átvett török eredetű elnevezésnek tartja a nyelvtudomány. Valóban szép számmal mutatható ki igen közeli hasonlóság az altáji nyelvek azonos jelentésű szavaival:

ujgur, türkmén, kumük, karakhanida, ordoszi, balkár, közép-török burčaq, üzbég burčɔq, mongol бурцак (burcak v. borcak) > kirgiz būrčaq, perzsa és oszmán-török burcsak, tatár, gagauz borčaq, baskír borsaq, kazah, nogáj, karakalpak buršaq, csuvas pursa

Ám mint a borsnál, itt sem bizonyos az átvétel iránya, sem ténye, ahogyan Sára Péter is megemlíti könyvében (Ősi szavaink nyomában iráni és turáni tájakon, Püski Kiadó, 1999; 25. oldal). A közös élettér és világkép okán a sztyeppei népek körében a hangutánzó eredetű szavak közösek, vagy legalábbis igen hasonlók lehettek. Ha kezünkben tartva megrázzuk a kibontatlan borsóhüvelyt, akkor saját fülünkkel hallhatjuk megnyilvánulni a BOR, BUR v. PUR gyököket, amelyek kétséget kizáróan a hüvelyes tok belsejében zörgő, rázkódó – esetleg az abból görögve kiguruló – borószemek hangját idézik. A szókezdő B hang itt nyomatékosító szerepű lehet, de utalhat a belsőben, burokban zajló tevékenységre is (v.ö. burok, burkó, boríték). Az R hang érzékletesen fejezi ki a forgást, zörgést, rázkódást, remegést. Más török és magyar szavaknál is kimutatható a gyökök feltűnő hasonlósága és a nyelvenként azonos a végződés:

ORSÓ [OR-os-ó; több eszköz neve, melyek forgás, és forgatás által működnek]; v.ö. türk agirčuk (agir = fon), tatár orčїq, baskír orsoq, üzbég určuq, kazár uršiq [orsó]; magyar OR és RO forgással együtt járó rázkódásra utaló hangutánzó gyök (rokka, forog stb.);
BORSÓ [BOR-os-ó; növény, melynek jellegzetessége, hogy magvai hosszúkás hüvelybe burkoltak]; v.ö. magyar BOR v. BUR takarásra, befedésre vonatkozó gyöke;
oszmán-török bur-, csatagaj buru- alapszó [befed, betakar] > török bürü- alapszó [beborít, befed];
KORSÓ [KOR-os-ó; a magyar köznépnek rendes ivóedénye]; v.ö. altaji kurčuk [tömlő], csatagaj kolčak [hosszúkás csésze, ivóedény]; magyar kortyol, kordul hangutánzó eredetű szavak KOR gyöke
KOPORSÓ [KOP-or-oz-ó; sír, vagyis azon rejtekhely, hová a holt testet temetik; szorosb és szokott mai értelemben fából vagy ritkábban érczből készitett hosszukás rendesen ötszögü, ládaforma rekesz, melyben a holtakat eltemetni szokták; érteménye: mintegy kobjába, kebelébe rejt, rekeszt]; v.ö. középtörök qapurčaq v. qaburčaq [láda] > török
koburčuk [koporsó], kun quburčaq [doboz], türkmén qapїrǰaq [láda], mongol qubdu [hosszú, szűk doboz, tegez], mandzsu ẋobo [koporsó], szír kaburo, arabtörök kabr [koporsó]; héber קֶבֶר [(kever) sír], etiópiai geberte [sír], csaknem minden ótörök nyelvben: qap [zsák, burok, hüvely, tok], török kap [tok, hüvely], kapanmak [bezárulni, befedni]; magyar KAB, KAP, KEB, KOB, KOP, KÖP, KUP üreges, homorú dolgokra, illetve ilyenek takarására, födésére vonatkozó gyök: kapa [földet vágó, hasító szerszám], kapar v. kabarász [körömmel, lábakkal, ujjakkal váj, ás], kebel [azon körös öböl, melyet a férfinál és nőnél a csecsek közti mellüreg képez], kopolya v. kobolya v. (székely) köpecz [földből árvíz által kivájt üreg], köpöly [vérbőség fokozására szolgáló pohárszerű kis bura], kopol [héjából kifejt, kivereget], koponya [fejnek azon csontnemü burokja, mely a velőt takarja; eredetileg: öblös edény elnevezése], kupa [öblös ivóedény], kupak [gömbölyű v. hengerded, v. dudorú födele valamely öblös edénynek];

A Czuczor-Fogarasi szótár magyarázatai alapján úgy vélem, hogy a magyar -só végződés az adott szó gyökével kifejezett cselekvést, hangutánzó hatást tulajdonságként szemlélteti (foly(ik) - folyosó, fut - futosó, ta(l)p - taposó, mar - mardosó, buj - bujdosó, csíp - csípdeső stb.).
Az altáji nyelvek -soq, -šaq, -šiq, -čaq, -čїq, -čuq, -čuk végződései a következő példák alapján hasonló érteményt tükröznek (persze általános jelenségként való kimutatása további kutatást igényelne):

közép-török siɣirčiq, siɣirčuq, siɣirčin, tatár sїɣїrčaq, sїrčїq, čїjїrčїq, török sїɣїrčїk, baskír sїjїrsїq, kirgiz čїjїrčїq [seregély, amely mind a magyarban, mind a törökben feltehetően a jellegzetes éles sir, siri hangja után kapta nevét, tehát siri-gő, siri-ző]

közép-török és sór sapčaq, tatár, kirgiz és ojrát čapčaq, baskír sapsaq [nagyobb edény, vödör], karakalpak šapšaq [nagyobb faedény a tej felverésére]; v.ö. török, ojrat, türkmén, ujgur, közép-török, kirgiz čap-, sór, karakalpak šap-, baskir sap- [csap, ver, üt jelentésű hangutánzó gyök]; magyar köpül [vajat készít a tejföl függőleges mozgatásával, felverésével; így a köpülő edény a köpülés hangja után lehetne csap-os-ó is]

sór qabїčaq [magzatburok], tatár qapčїq [herezacskó, húgyhólyag], ojrát qapčїq [herezacskó], csuvas köpček [méhlepény]; v.ö. csaknem minden török nyelvben: qap [zsák, burok];

Ezek után már világos, hogy a szláv vonalon is hangutánzó eredetet rejtenek a gra-, gro-, gor-, hrá- kezdőszótagok. Véleményem szerint a tokból kiszabadult borsószemek görgését, gurulását, zörgését tükrözik.

délszláv (szerb, horvát, bosnyák) grašak, lengyel groszek, orosz és ukrán горох (gorókh) v. горошина (gorosinya), bolgár грах (grakh), szlovén grah, cseh hrách (tbsz. hrášek), szlovák hrášok

Figyelemre méltó továbbá a finn és észt szóalakok hasonlósága az azonos jelentésű szanszkrit elnevezéssel, ami a hangutánzó eredet feltételezését erősíti, hiszen sem igazolt történelmi, sem földrajzi kapcsolatban nincsenek e népek:

szanszkrit hareNu v. hareNuka [borsóféle hüvelyes növény (gömbölyded magokkal)], finn herne [borsó], észt hernes [borsó];

Az ógörög és germán vonalon talált szavak ugyancsak az R hang fontosságát tükrözik, de már a szókezdő B nélkül, ami arra utalhatna, hogy ez csak nyomatékosító hang a többi nyelvben:

ógörög όροβος [(órobosz) bükköny v. kakukborsó (Orobus vernus)] > ρέβινθος [(érébinthosz) csicseriborsó] > latin orobus [csicseriborsó], ervum v. herbum [egy lednekfaj, Ervum Ervilia L.], ervilia v. ervilla [a csicseri borsó egy faja] > portugál ervilha, óspanyol arvanço (> spanyol garbanzo [csicseriborsó]), óholland erwete v. aerwete v. arwete, ószász eriwit, ófelnémet arawiz v. araweiz, középfelnémet ar(a)waiz v. er(e)weiz v. (kései változatban) erbeiz > német Erbse, holland erwt v. ert, fríz eart > óizlandi ertr > izlandi erta, norvég ert, dán ært, svéd ärter, észak-kaukázusi nyelvek (lezgián, tabaszarán, rutul stb.): ẋar v. ẋara

Néhány érdekes kelta szót is a fenti vonal tagjaihoz sorolnak a nyelvtudósok:

óír orbaind [mag], walesi erfind [répa], breton irvin [répa];

Megjegyzendő, hogy az óír orbaind [mag] jelentésével egybevág a burját būrsag [mag, zöldségek termése, borsó]. A másik kettő jelentése láthatóan már eléggé módosult, valószínűbb, hogy egészen más eredetű.

Látszólag különbözik a baszk szóalak, de ha a régebbi nyelvjárási változatokat nézzük, ott kiderül, hogy a kezdő B hang nélkül álló, de az R gyökhangot (ir-) ugyanúgy hangsúlyozó csoportba tartozik (forrás: R. L. Trask: Etymological Dictionary of Basque, Sussex, 2008):

ilar (lapurdi, alsó-navarrai), ilhar (souletin), illar (guipúzcoai, felső-navarrai, lapurdi, alsó-navarrai), irar (vizcayai, álavai - 1562-ben még jegyzett, de mára kihalt dialektus), idar (vizcayai, lapurdi, alsó-navarrai, souletin) [valamely hüvelyes növény, különösen ha ehető (1692); valamely ehető bab- vagy borsófaj, szoros értelemben karóbab; ({vizcayai, guipúzcoai}, lapurdi) egy bükkönyfaj; (vizcayai, guipúzcoai) zöldborsó (Pisum sativum) (1745, 1847)]; irar baltz (álavai) [rozmaring]

A legrégebbinek tekinthető irar szóalakból R > L lágyulással születhetett meg a többi baszk alak.

Az -ar morféma, amely több növénynél is jelen van, leginkább olyan dolgokat jelöl, amelyek nem egymagukban, hanem csoportosan fordulnak elő; például abar [ág], belar [], hondar [homok, üledék], ilar [borsó], izar [csillag], negar [könny], sagar [alma], és feltehetően adar [szarv], ohar [intés, figyelmeztetés], zatar [rongy] illetve bizar [szakáll (ha eredeti jelentése: bajsz)]. Természetesen számos ellenpélda is akad, így nem lehet a fentieket biztosan kijelenteni.

xeru (salacenco nyj.), xeuri (roncalés a XX. század elején kihalt nyelvjárás) [sárgaborsó, levéltelen lednek (Lathyrus aphaca)]; valószínűleg a kasztíliai yero [ua.], vagy egy hasonló jelentésű roncalés szóalakból.

A magyar tájnyelvi bossó  alaknál az R hang kiesését, vagyis az eredeti szóalak romlását figyelhetjük meg. Ez a nyelvi jelenség a zöngés-zöngétlen B > P hangváltozás mellett megtalálható az ujgur počaq, monguor puǯaG, dongxian puča, puǯa alakoknál, illetve a teljes latin vonalon is, ami arra utal, hogy ezeknél már egy kései, az átvételnél rontott változat bintakozott ki:

ógörög πίσος (píszosz) v. πίσον (píszon) > latin pison v. pisum (tbsz. pisa) > kései latin pisa francia pois, angol pea v. peas v. pease, manx pishyr, ír piseán, walesi pysen, corni pýsen, olasz piselli > arab بازيلا (bazilla) > török bezelye, albán bizele; mozarab bissaut > spanyol guisante; közép-koreai phắs > koreai phat

A latin pisinnus [piciny, nagyon kicsiny] melléknév minden bizonnyal a borsó apró mérete alapján született, mert pis- kezdetűként egyedül áll a borsóval közös, vagy picinységgel kapcsolatos jelentésű szavak körérbenAz OED állítása szerint az ógörög πίσος feltehetően trák vagy fríg eredetű, vagyis a mai Törökország területére esik származása. Valamely őstörök vagy velük kapcsolatban álló nép közvetítése tehát itt is feltételezhető. Jövevényszó voltát erősíti meg az azonos kezdetű és a borsóval közös jelentéskörű ógörög szavak hiánya. A költészetben, eposzokban használt πῖσος [(piszosz) rét, mező] esetleg utalhat a borsó élőhelyére de ez minden.

A tamil paTTáNi [I. kapocs, csat, összefogó szeg; II. 1. zöldborsó (Pisum sativum); 2. mezei borsó (Pisum arvense)] minden bizonnyal azt a természeti hangot idézi, ahogy a kapocsszerűen összezáruló borsótok széthasad, és kipattanak a szemek. Tövét a szanszkrit paT [összefűz, beburkol; széthasad, szétreped, szétszakad] gyökből kapta – v.ö. magyar PAT hangutánzó gyök (pattan, pattanó). Ez az összefüggés arra utal, hogy hangutánzó (eredetű) szavak egymással kapcsolatban nem álló népeknél is kifejlődhetnek ugyanúgy. Újabb érv amellett, hogy szókincsünk egy (jókora) része tehát nem feltétlenül jövevényszó vagy ismeretlen eredetű.

Ezek után térjünk rá a címadó kérdésre. Vajon tényleg a borsó szóból származik a borsódzik v. borsózik kifejezésünk? A Czuczor-Fogarasi szótár szerint:

BORSÓDZIK, (bor-s-ó-d-oz-ik) k. m. borsódz-tam vagy ~ottam, ~tál vagy ~ottál, ~ott; htn. ~ni vagy ~ani. 1) Irtózat, félelem, undorodás miatt rázkódik, s oly érzése van, mintha bőre alatt, kivált hátán borsószemek gördülnének végig. Borsódzik a háta. 2) Hideg miatt vagy egyéb okból a testen borsó szemnyi dudorodások vagy keményedések, buborcsékok keletkeznek. Némely embernek, ha valamitől megcsömörlik, kiborsódzik a teste. Mennyiben ezen rázkódás borzalommal jár, így is elemezhetnők: borzódzik, azaz borzadozik.

A Magyar nyelvtörténeti szótár szerint:

Borsóz-ik : [extubero; knospen]. Bimbózom, bimbóval fakadok, borsózom : gemmasco ; a szőlő szépen borsózik : pubescit *vinea ; meg-mozdúlt a szőlő jövése, borsózik a szőlő : genimae *extuberant

föl-borsózik : [infumesco; anschwellen]. Hogyha az ember testén a hernyó elmász, menten utánna a bőri felborsózik

mëg-borsózik : [cohorresco; zusammenschaudern]. Megborzada és meg-borsozék

Más bőrelváltozással kapcsolatos szavainkban is rálelhetünk a borsóra, amelynek közös alapérteménye az apró kidomborodás:

borcs [kölesszemekhez hasonló kütegek az emberi bőrön], borsóka [apró, gömbölyü boborcsós fakadás az állati, különösen emberi testen, mely bizonyos érettségre jutván magától elapad.]

Ezek alapján a válasz igazából szemlélet kérdése. Mindazonáltal nem mondhatjuk, hogy  borsószem nagyságú (3-10 mm) buborcsékok alakulnának ki erősebb érzelmi hatásra vagy a hidegtől. Jóval apróbb, legfeljebb borsszem (0,5-2 mm) nagyságú kidomborodások jellemzőek, így a Czuczor-Fogarasi fenti borsóval kapcsolatos eredetmagyarázata sántítani látszik. Nem nagyon tudunk példát mondani olyan szokásra sem, amelynél borsót öntenének valaki hátára – így ez a kép feltehetően népetimológiai adalék lehet.
A többi meghatározás azonban egybevág az előző cikkünkben tárgyalt BERZ, BORZ gyök alapérteményével. A megfelelő inger hatására a szőrszálak felmerevednek, felborzolódnak. A bőr ilyenkor a tollától megfosztott baromfi bőréhez hasonlít, így azt is mondjuk ilyenre, hogy libabőrös (v.ö. angol goosebumps, goose pimples, goose flesh; német Gänsehaut; lengyel gêsia skórka; olasz la pelle d'oca; orvosi latin cutis anserina stb.) – bár a hollandok csirkét (kippevel), a franciák (la chair de poule), a spanyolok (piel de gallina, carne de gallina) és a kínaiak (雞皮疙瘩, jī pí gē da) tyúkot emlegetnek. A madarak hidegben tollaik felborzolásával termelnek hőt és tartják azt a bőr felszínén.

Ez rámutat arra, hogy inkább a BORZ gyökből (borzadozik, borzong, borzol stb.) eredeztetendő ez a kifejezés, nem pedig a borsó szótól (amelynek hangutánzó gyöke egészen másra utal). A Z S (ZS) hangváltozásra nem ez az egyetlen példa ilyen jelentéssel: az előző cikkben kimutattuk, hogy a bors is összefüggésben áll a BORZ gyökkel.

Szerző: Olman  2009.07.04. 16:30 Szólj hozzá!

Címkék: b r p növények ételek népetimológia

A bejegyzés trackback címe:

https://szofejto.blog.hu/api/trackback/id/tr821220707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása