Zaicz Gábor szótára szerint a jár finnugor kori, de a járom már déli szláv, a gyere pedig ismeretlen eredetű szó. A terjedelmi okokból félbehagyott előző cikkünkben elég szerteágazóan tárgyaltuk a származáshoz, teremtéshez, eredményhez, éréshez kötődő gyököket. A példákat megértve világossá válhat, hogy a többek közt gyerek szavunkban kimutatott ÉR gyököt fedezhetjük fel a gyer, gyere, gyersze, gyertek, gyerünk sietősebb haladásra, közeledésre, követésre felszólító igéinkben, illetve régibb, J gyökhangos változataiban (jer, jere, jersze, jerünk, jertek) is.
Ez utóbbi közvetlenebb kapcsolatban áll a JÁR gyökkel, amely gazdag szóbokorral támasztja alá a nála is régebbi ősiségű ÉR gyökkel való rokonságot. A Zaicz-féle szótár az ér kifejezést jelentésenként vizsgálva néhol vitatott, bizonytalan, esetleg török eredetűként, néhol pedig finnugor korból valónak határozza meg. Továbbá, az előző cikkünkhöz kapcsolódóan: a csíra bizonytalan, talán ugor kori, a cserje szerb-horvát, de a csalit már bizonytalan, esetleg török vagy kun. A szár és szőr szót ugor korinak, de a származik alapszavát már bizonytalannak írja, a serte szót pedig vitatott eredetűként tünteti fel.
Nos, reményeim szerint az ilyen bizonytalanságokat, ismeretlenségeket segíthet tisztázni a különféle szavak gyökök és gyökhangok szerinti összekapcsolása. A forrásnyelv meghatározására irányuló, olykor ölre menő vitáknak pedig egy huszárvágással elejét veheti a hangutánzó eredetű alaplényeg kimutatását célzó megközelítés. Így nem az szavak, kifejezések átadása-átvétele áll a középpontban, hanem a különböző népek nyelvében rejlő közös ősi alaplényeg feltárása, ami egymás jobb megértésének kulcsa lehet.
A könnyed, folytonos mozgásra utaló J gyökhanghoz tehát az előző cikkben megismert R gyökhang járul, így belátható, hogy a JER és a JÁR gyökben lévő gyökhangok megegyeznek. A különbség a magánhangzókban van, a magas hangrendű változat közelítő jellegű, közelre vonatkozó, a mély hangrendű változat pedig inkább távolra utaló. Nem mondjuk, hogy jer oda!, csak azt, hogy jer ide! Persze rögvest észrevehető, hogy a JÁR gyöknek van több közelre mutató származéka is (pl. járulék, járadék). Véleményem szerint azért, mert JÁR gyök általánosabban fejezi ki a gyökhangok által sugalt lényeget – erre utal a terjedelmesebb szóbokra. A legfontosabbakat említve:
JÁR [folytonos vagy gyakori jövés-menést, sétát, haladást, föl-alá mozgást; bevégezést, teljesítést; távoli helyre jutást, odaérést, odaérkezést kifejező önálló gyök], járadék, járulék [jövedelem, illetmény, különösen az, ami vmivel együtt mellékesen jár], járás [1. cselekvés, midőn valaki jár; 2. mezőség, melyen barmok legelnek], járda [kényelmes, könnyed, gyakori járásra (járdalásra) szolgáló utcarész], járom [olyan eszköz, amelyben a befogott állat jár], jártányi [amennyi a járáshoz szükséges], járul [vmihez odajár, hozzá csatolódik, mellé áll], járvány [sokfelé eljutó, nagy területet bejáró kórság];
A központi R gyökhangot fedezhetjük fel járásra, közeledésre vonatkozó szavakban is, a világ minden tájáról találva példákat a magyarral egyező vagy rokon gyökhangokkal (J - GY, GY - G - K, J - S - ZS):
ótörök (orkoni), karahanid, középtörök jüri-, szalar jür-, ujgur, gagauz, tatár jörü-, sári-jogur jor-, jör-, jür-, üzbég jur-, türkmén jör(e)-, baskír jörö-, karaim, nogáj, azerbajdzsáni, kumyk, közép-török, török jürü-, hakassz, sór čör-, tuva, tofalar čoru-, csuvas śüre-, kazah, karakalpak, burját, ujgur žür- [jár, gyalogol, sétál, megy], jürü [(indulatszó) előre! indulj!], irat [járadék]; spanyol, portugál ir [jár, megy, halad, vonul] perzsa يله yala [járkál, kóborol; távozik],
Habár R nélkül, de a magyarhoz igen közel álló hangalakkal találjuk a különféle afrikai, ill. ázsiai nyelvekben:
khmu (laoszi, kínai, vietnámi, thaiföldi) jɔh [jár, megy]; berber (izayan) iya, (qabyle) ǝyya, nyugati csádi (kifri) yew, (daffo-butura) yu, (ngizim) yá, dera yài, középső csádi (daba, masa, musgoy) ya, keleti csádi (tumak) yè, (tobanga) yǝ, bedauye yi-, ometo ya- [jő, jön; megy]; mandzsu (írott és beszélt), nanai ǯi-, nyugati csádi (hausa) zṓ, (siri, miya) za [jő, jön]; szanszkrit yA [halad, megy, jár, eljut, utazik; érkezik, vhova ér; megtanul, megért]; tokhár yā-, hettita ija- [jár, megy]; arab ja > máltai gie [jön]; csikaszó aya [jár, megy; v.ö. iyyi' (láb) ], ayakaa v. ayakaat aya [követ, utána megy]; eszölin iya [jön]
Ehhez a gyökhöz szorosan kapcsolódik a (Zaicz-szótár szerint ismeretlennek vélt) gyors [mozgás, haladás sebes, sietős jellege] mellett – a rokon hangzókkal való felcserélődést figyelembe véve – az uráli korinak tartott halad [megy, előbbre jut], szalad [szaporán halad (akár a szél)], a finnugor korianak tekintett gyalog [a maga lábán, önerőből halad], az ugor v. finnugor korinak vélt kel [jön, eljut, átjut, gázol, indul, megy; v.ö. jár-kel, átkel], az ismeretlen eredetűnek tartott barangol [bolyong, keresztül-kasul, konkrét cél nélkül jár-kel], a nemzetközi túra, turné [kirándulás, utazás, körút], de akár a mai szlengben használatos, kárpáti cigány eredetű dzsal [megy] szó is. Egyéb nyelvi példákban látható, hogy a finnugor, de még az uráli vidékeknél jóval távolabbra terjed a magyar gyökhangokkal azonos hangalakú, a magyar jelentéssel azonos alaplényegű szavak használata:
török, szalár, kumyk, gagauz, türkmén gel-, ótörök, közép-török, karahanid, üzbég, sári-jogurm sór, jakut, golgan, kirgiz, tuva, kazah, nogáj, balkár, karaim, karakalpak kel- [jön]; számi (lapp) galle, kāllē-, finn kahlaa-, észt kahla-, mordvin keĺe-, käĺe-, mari/cseremisz kelä-, kela-, udmurt/votják kol-, komi/zürjén kel-, hanti/osztják kül-, manysi/vogul koäl-, koāl-, kāl- [gázol, felkel, partot ér]; kártvéliai (georg.) gwale, (svan) gwal, gwäle [megy]; észak-dravida (malto) kāle, (kuruk) kalā [jön]; írott és klasszikus mongol alqu-, halha, ordoszi, dagur, burját alxa- [lép]; evenki helde-, even höl-, negudal xul-, orocs xuli-, szolon ul- [jár-kel, sétál]; bulang, samtao, hǝl, konto hɨl [jár, megy]; ógörög ἀλύω (halúó) [jár-kel, csatangol, kóborol]; arab gwl [megy, költözik], berber (qabyle) glu [jön]; nyugati csádi (sha) gal [jár]; saho gil [jár], afar gal [halad], alsó keleti kusita (oromo) gala, (szomáliai, arbore), felső keleti kusita (burdzsi), omói gal- [belép]; avar gáli [lép]; sumér kul [fut, siet] > akkád lakādu [fut], alāku [jár-kel, járkál, sétálgat] > ugariti, főníciai hlk, héber הָלַךְ (hālak), szír halek; tongai 'alu, szamoa-szigeteki alu [jár, megy], ala [út, utca, ösvény; mód; kelt, felébreszt]; kaliforniai atapaszka kal, gal, gaal, qaal, kaL, gaL, qaL [jár, halad (és különböző ragozott alakjai)]; hawaii hele [járni-kelni hosszabb-rövidebb távolságban; mozgást fejez ki más szavakhoz kapcsolódva; v.ö. e hele (jár, megy), e hele wawae (gyalogol; wawae = láb), e hele mai (jön; mai = -tól/-től) stb.]; mikmek alaase [jár, sétál]; cebuano lakat, tagalog lakad, waray lakát [(K+L hangkapcsolat tükörképe) útra kel, jár, megy];
Figyelemre méltó még a meliszit-passzamakudi nyelvben használt ali (al-) illetve a vele egyező, de hangsúlyosabb yali (yal-) előtag, amely mindenféle céltalan, határozott irányt nélkülöző mozgást, csatangolást jelöl, angolra az around szóval fordítják, magyarul pedig kiválóan fedi a járkál, jár-kel kifejezésünk. Kedves, ahogy annyiféle dolgot kifejeznek ezáltal, valóságos életképeket tömörítve egy-egy szóba:
(y)alacu [jár-kel, hogy előkészítsen vagy pakoljon valamit], (y)alahkahamu, (y)alkahamu [bicegve, sántikálva járkál], (y)alahse [körbevilágít], (y)alahtuwenike [fénnyel világítva jár-kel], (y)alahtuwenoma [fényt hordozva jár-kel], (y)alakiye [bólogatva jár-kel], (y)alakomasu v. (y)alakomihom, (y)alakomohom [hócipőben jár-kel], (y)alaku [ide-oda röpdös, szárnyal (madár)], yalalikonike, alalikonike [mély hóban (hócipő nélkül) jár-kel], (y)alame [járkálva halászik, hol itt, hol ott vet csalit], (y)alamehe [ide-oda úszik, vízben ide-oda gázol], (y)alamkiptahsu [sorban járkál (egymást követve)], (y)alamkustahsu [sort vezetve járkál (mások követik őt)], (y)alamu [ide-oda vetődik, csapódik (önkéntelenül)], (y)alanokiye [jégen jár, hogy hallja, hogy repedezik (mókából)], (y)alapasuwok [járnak-kelnek], (y)alapehpusu [körbepillant, gyorsan ide-oda tekintget], (y)alapeku [ide-oda kúszik, mászik], (y)alaptahsu [vki nyomában jár], (y)alaptu [nyomokat hagyva jár-kel], (y)alapotuhusu [bottal jár-kel], (y)alapu [körbenéz], (y)alasuke [vízben gázolva jár-kel], (y)alatokonahsu [valamit pórázon húzva, vezetve jár], (y)alatuwe [ide-oda mászik], (y)alcokuhse [latyakban sárban jár-kel], (y)alihpu [különböző helyeket bejárva, hol itt, hol ott eszik, járkálva eszik], (y)alkawotuwok [ők ketten járnak-kelnek], (y)altoqasu [gombolyagba tekert fonal, haj, gyökér stb.], (y)aluhse [jár-kel], (y)alayy(e) [játszogatva jár-kel, hol itt, hol ott játszik], (y)alcokossom(u) [iszogatva jár-kel], (y)alcoksokku [széthány, mindent összehány], (y)aleksu [behajózik egy területet], (y)alhom [ide-oda úszkál], (y)alka [táncolva jár-kel, ide-oda szökdécsel], (y)aloqahtuhuke [ide-oda sodródik], (y)aliye [helyről helyre jár], (y)aliphoqe [helyről helyre üldöz vkit], (y)alikhahsu [keresgél];
Az L gyökhang lendületesebb, de lágyabb, céltalanabb mozgást fejez ki az R gyökhang által képviselt határozott, előretörő mozgással szemben. A két gyökhang rokon, gyakran felcserélődik a magyar nyelvben. Alaplényegükben árnyalatnyi, de észrevehető különbség van. Fölöttébb érdekes, hogy a következő ausztro-ázsiai kifejezések nem a haladásra vonatkozó kel értelemmel éppen a magyar jár szóalakot idézik:
katui (Bru Van Keu) juor, (bru) juǝr, (kuay) ju:r, (pakoh) jo:r, (lao katu) jur, (kri, chatong, kantu, triw, dakkan, katu) ju:r, bahnari (triang, kaseng, yaeh) ju:r, ókhmer ʒhar [felkel, ébred, feláll];
A cikkről-cikkre fellelt hasonló hangalakú és jelentésű példák széleskörű előfordulása megerősíteni látszik a feltevést, hogy az egyes gyökhangoknak nyelvtől függetlenül van valamilyen meghatározott alaplényege. A gyökhangok közti rokonság szintén átívelni látszik a nyelveken, nyelvcsaládokon, ami azt sejteti, hogy az elvont alaplényeg szorosan összefügg a hangképzés módjával. Példaként lásd a CS összekapcsoló, összehúzódó alapérteményét és nyelvcsücsökkel préselt, csücsörített ajkakkal való ejtését; vagy a forgásra, pörgésre utaló R pergetett ejtését. Persze a nyelveken belüli felcserélődés esete nem mindig áll fenn, olykor az adott gyökhang nem is létezik mindenhol, és ezért fejeződik ki másképp, valamely hangképzésben közel álló párja által.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor melyik számít eredetinek, melyik rokon hang fejezi ki a „legtermészetesebben” az alaplényeget? Kik számára természetes ez? Hisz valamely népnek lehet, hogy az „eredetinek” vélt és sok más nép által használt gyökhanggal lenne kényelmetlen, erőltetett a kiejtés. Mi van, ha a rokon gyökhangok közti árnyalatnyi különbségek nem egyformán hangsúlyosak? Például ha valahol jellegzetesen határozott, törtető, erőteljes a haladás, útra kelés, felkerekedés módja, akkor lehetséges, hogy nem a lágy L-lel, hanem az R-rel fejezik ki a vonatkozó szavakat. Természetesen ez az eszmefuttatás bizonyítékok, alátámasztott érvek nélkül csak üres feltételezések sora, de a válaszokhoz előbb kérdések szükségesek... Vajon fontosak-e ezek a gyakorlatban? Ha egyszer kétséget kizáróan megfejtjük az emberi beszédképzés hangjai által hordozott alaplényeget, és kiismerjük a „rokonsági hálót”, vajon elég lesz-e az idegen népek nyelveinek egyszerűbb megértéséhez, a kommunikációs szakadékok áthidalásához? Nyilván erről majd akkor érdemes elgondolkodni, ha már világosak az alapelvek, s tiszta eredmények vannak a kezünkben, kigyomláltuk a tévútra csaló kivételeket, illékony elképzeléseket.