Az R gyökhangot most egy kicsit félretesszük, és kitekintünk lágyabb rokonára, az L gyökhangra.
A lép szervünk szóalakját ősi, finnugor, esetleg uráli korinak tartja a nyelvtudomány, de mint azt látni fogjuk a világ többi nyelvében előforduló szóalakok is igen közel állnak a magyar változathoz, csak egy kicsit más oldalról kell ránézni a betűk/hangok kapcsolataira.
Különös dolog, hogy a nyelvek közt egyedi módon csak magyarul nevezzük egyaránt lépnek a szerven kívül még a fagyöngybogyók ragadós mézgájából készülő madárfogó csapdát (amit szláv, ill. indoeurópai eredetűnek tartanak), a méhek lakásaiként, méztárolójaként szolgáló sejtes burkot (ez belső fejlemény a finnugor korinak tartott lep igéből), ráadásul van egy lép igénk is, amivel járásunkat illetjük (ez a nyelvészek szerint ugor kori). Mi lehet ezekben a közös, hogy ugyanúgy nevezzük őket?
A lép szerv különböző nyelvi megfelelőiben a LE v. LÉ v. LI szókezdő hangkapcsolat a világ számos táján megtalálható, sokszor a magyarhoz igen közel álló szóalakokban – bár néhol mély hangrendűként, illetve olykor a rokon B vagy F mássalhangzóval:
latin lien, ír liathán, manx ahlea, indonéz limpa, mari/cseremisz lep v. lepǝ, csanti/osztják лepǝtne (lepetne) v. лȧ̆pǝtne, komi/zürjén lop, udmurt/votják lup v. lub, nyenyec лapśā (lapsá), tuguz-mandzsu (orok) lipče, kampapangan (Fülöp-szk.) lapé, nyugati csádi (szúra) l̀lap, (angasz) lap, afar aleefu, dél-kusita (mbugu) lubúra, viet-muong (arem) liǝ, (ruk) lǝa, vietnámi lách;
Hangátvetéssel jelen van az indiai nyelvekben (esetleg B, F vagy M rokon hangzókkal), ahonnan sz- előhanggal (vagy anélkül, de rokon hangokkal) elterjedt az ógörög és latin, majd az európai nyelvekben:
szanszkrit plihan v. plíhan, tamil pilíkam, pahlavi spul, tulu pallè, pardzsi bella, telugu balla, kuvi bella, tekrija kuvi bela, pardzsa kuvi balla, tibeti (kulung) pel, pangasinan, tagalog (Fülöp-szk.) pali; katui me:l [zúzagyomor, lép];
litván blužnē, óporosz blusne; közép-breton felc'h
ógörög σπλήν (szplén) > latin splen > angol spleen, román splinã;
óizlandi milti > holland, dán, norvég, angolszász, angol milt, svéd mjälte, ófelnémet milzi > német Milz, olasz milza, katalán melsa
Érdekes észrevétel, hogy a szív és a lép mint két, vérben bővelkedő belső szerv elnevezése néhány nyelvben igen hasonló, továbbá magyar lép szóhoz igen közel áll a szív elnevezése a közel-keleti ill. afrikai régióban:
sumér lipiš v. lib > akkád libbu, héber לֵב (lēb), ugariti, főníciai, óarámi lb, bibliai arámi lēb, modern arámi leppa v. lēbo v. libä, perzsa لب labb [szív, lélek, velő, a legjobb rész], modern arab libbe, omoi (ari) liṗ/b, közép-csádi (kilba) líbìbì, etiópiai (geʕez), tigré, amhari, gurage lǝbb, harsusi ḥe-lbēb, közép-kusita (bilin) läbbäka, (quemant) lǝbäkaa, (dembea) läbakaa, (qwara) läbakaa, alsó-keleti kusita (oromo) laṗṗee, (szomáliai) laab [szív, mellkas], (konso) luppoota [szív, lélek], afar lubbi [szív, lélek], óegyiptomi ib (Gardiner-kód: W23:Z1) [szív, legbensőbb lényeg]
És akkor még nem beszéltünk a vérbő tulajdonságában közös, másik belső szervről, a májról, amelynek a hangalakja szintén a magyar léphez hasonló a világ nyelveiben (B-V-F mássalhangzó-rokonság illetve hangátvetés mellett):
óizlandi lifr > óangol lifer > angol liver, ófríz livere, dán, svéd, holland lever, német Leber; nyugati csádi (bokosz) ma-laf, felső-keleti kusita (szidamo) affale, (burdzsi) affala
A lép mint gyök "tükrözésével" és P>B vagy P>V vagy P>F rokon hangzóváltással újabb közös tulajdonságra bukkanni, amely akár a belső szervekre utaló, hasonló alakú szavak ésszerűbb eredete is lehet:
magyar bél, velő, udmurt/votják pe̮li̮n v. poli̮n [belsőségek], angol belly [has, bendő], bile [epe], francia moelle [velő], burusaszki bal [velő], jenyiszeji fɨ̄ĺiŋ [bél], avaro-andián baƛ̣ - [bél], cez baƛa [vastagbél], szanszkrit plázi [a belek egy része], baladzsa [fabél, velő]; ógörög σπλάγχνον (szplánkhnon) [áldozati állat belsőségei (szív, tüdő, máj, vesék); anyaméh; szív, lélek]
Ezek után már nem nehéz felfedezni akár a tüdővel való kapcsolatot nyelvi szinten, bár itt más eredet is lehetséges (pl. az ógörög nyelvben a πλέω /pléó/ = lebeg, úszik jelentéskapcsolat):
ógörög πλεύμων (pléumón) [tüdő; átv. ért. belsőségek] > latin pulmo, óegyházi szláv plusta, kártvéliai pilṭv, lett plàuši, litván plaũčiai, óporosz plauti; nyugati csádi (ankve) fɨ̀lɨ̀l , (szúra) fǝ̀lɔ̀-k, (csip) lǝp, dahalo lafi [tüdő]
A méhlakként szolgáló lép a lep igéből alakult, ami e hatszögletes építmény burokjellegét tekintve magától értetődő. Megjegyzendő, hogy a lép szervet is kötőszövetes tok veszi körül, vagyis szintén burokban van. Ami pedig lepelben, burokban van, az egy belső dolog – ezáltal máris megmutatkozik a kapcsolat a LEP, LÉP és a BEL, BÉL gyökök közt, amelyek a magyarban igen gyakori P-B rokon hangzóváltás lehetőségét figyelembe véve valójában egymás tükörképei. Figyeljük meg a fedésre vonatkozó szavaknál a gyökhangok hasonlóságát a fentiekkel:
ógörög σπλήνιον (szplénion) [kötszer, pólya], latin pellis [bőr, szőrme, irha, bunda], cseh plástev [lemez, réteg; méhlép], angol lap [fedél], pall [lepel], plate [fed], pelt [bőr, irha]; tamil lipápá [takaró, burkolás, boríték], kártvéliai pal-, pl-, pul- [rejt, takar], udmurt/votják ĺip- [lep, fed], ĺipet v. ĺepet [tető, széllel szembeni fedezék], manysi/vogul līp- v. lēp- [lep, fed], komi/zürjén lep, leb [széllel szembeni fedezék], számi/lapp liehppa [széllel szembeni fedezék], tunguz-mandzsu elbe- [takar], khmer liǝm [beburkol], észak-kaukázusi (ahvah) ƛ̣ami, (andián) ƛ̣om [tető], sumér lu [teljesen befed; felkavar, felzavar]
Bár a magyar szóalakokhoz nincs közük, de fölöttébb érdekes a méhlép és a lép szerv igen közeli hasonlósága a tamil nyelvben:
iRál [méhlép], íral [belső szervek, elsősorban a lép és a máj; v.ö. íralulartti (lépfene), íralericcsal (májgyulladás)]
Folytatva a közös jelentésfüzér felfűzését a madárfogó enyv értelemben használt lép szóhoz (szlovénul és szolvákul: lep = csiriz, enyv) érkezve kicsit megtorpanhatunk, mert nehéz fogást találni rajta. A madárlép nem burokban van, s bár elmondható, hogy belepi az ágat, amire rákenték, de nem a burkolás, takarás az ilyen csapda célja. Ha azonban összevetjük a LEP gyököt a mély hangrendű párjával, a LAP gyökkel, akkor felfedezhetjük az szétterülő, elnyúló jelleget jelentéseikben. A lepedő, lepel ellepi az alatta levőt, s ami szétterül, szélesen és hosszan elnyúlik, az lapos. A lép dinnyeszelethez hasonlítható, lapos szerv, a méhlép apró lapokból álló építmény. A lép szerv jellegzetesen vérdús (LÉdús!) és a rostok miatt elég rugalmas, nyúlánk szerv, a méhlép a méz miatt szintén nedvben gazdag és nyúlós állagú, a madárlép pedig enyvszerűsége folytán ugyancsak jól illik e csoportba (v.ö. szanszkrit lip - hozzáragad, bemaszatol, beken; lepin - kenet, máz). Ha a LÁP gyököt vesszük, ott is hasonló jelentéskört tapasztalhatunk az embereket, állatokat foglyul ejtő mocsarakat magunk elé képzelve. Ha a LOP gyököt, akkor máris eszünkbe juthatnak a lenyúlás, enyveskezű kifejezések (v.ö. szanszkrit lup - megkárosít, ellop, kirabol; lopa - megkárosítás, rablás, lopás, veszteség).
A lapossághoz kapcsolódó szavak hangutánzó eredete a lapos (s esetleg nedves) testek érintkezésekor kiadott lágyan leppenő, lepcsenő hang.
Végezetül, a címadó kérdésre is röviden válaszolhatunk. A magyar lép ige és főnév közt ugyancsak a nyúlósság ver hidat: a láb (a szóalaki hasonlóság oka itt is minden bizonnyal ugyanaz, hiszen hosszúra nyúlt végtagról van szó) minden lépésnél előrenyúlik, hogy a testet tovamozdítsa. Érdekes összefüggés továbbá, hogy lépünk területén szúró fájdalmat érezhetünk lépteink heves és hirtelen gyorsításakor, mert a lépünk összehúzódik, hogy a több vért gyorsan biztosítsa a szervezet számára. Az L hanghoz kötődő mozgásfajtákra még valószínűleg visszatérünk a későbbiek során.