Legtöbb madárnevünk egyértelműen hangutánzó, hangfestő eredetű (az állat sajátos hangjából fakadóan, például cinege, héja, gyurgyalag, szajkó stb.), esetleg népetimológiai „továbbköltésekkel” (pl. nyitnikék), mások többnyire valamely küllembeli (szín, alak, tollazat, pl. zöldike, vörösbegy, keresztcsőrű, sarlósfecske) vagy viselkedésbeli (rendszerint a lény táplálkozásához vagy szélesb értelemben vett életmódjához kötődő, pl. egerészölyv, halászsas, búvár, kőforgató, légykapó, meggyvágó, sárjáró) tulajdonságra utalnak. A nemrégiben megjelent Jakabb Oszkár Madárnévkalauz c. művében bőségesen találunk szófejtéseket a Kárpát-medence szárnyas lényeiről. Néhány, kifejezetten ősi néphonos madárnév eredetének kérdéseire azonban nem tér ki, például a gém (bár a gémeskúttal való kapcsolatát megemlíti), a gólya, a sólyom, a keselyű vagy pedig a sas (amelyet a perzsa uralkodói címet kifejező sah szóból eredeztet, Sára Péter nyomán), ahol a hangutánzó eredet nem merül fel.

Jelen cikkben ezt kívánnám pótolni néhány megfigyeléssel, véleménnyel a szavakat alkotó hangzók természeti okait kutatva. Talán ezzel némileg fel is rázom a blogot szendergéséből. Mondabeli madarunk, a turul nevéről is szót ejtek, elhelyezve őt a magyar kifejezéseknél észlelt csodálatos rendszerben.

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (MTESz), a gólya nevet bizonytalan eredetű szóként jegyzi, talán hangutánzónak tartja, és a gagó, góga, gógó, gagólya [gólya] népnyelvi szavakhoz kapcsolja. Azért tartják bizonytalannak, mert e hangutánzók és a gólya szó összekapcsolása „alaki nehézségekbe ütközik”. Ezt a nehézséget véleményem szerint feloldja a Czuczor-Fogarasi szótár, melyet alaposan áttanulmányozva kitűnhet, hogy a szóvégi -Ly, -aLy, -ály, -eLy, -éLy, -öLy, -üLy stb. névképzők a gyök által kifejezett értemény folyamatosságát, mintegy létszerű fennállását jelzik. Például a szab igéből a dolgok rendjét folyamatosan megszabó szabály főnevünk képezhető a szóvégi -áLy segítségével. Témához kapcsolódó példaként: a sirály madár folyton-folyvást éles sir hangot ad. A magánhangzó állhat persze az Ly után is. Ebből adódóan a folyton-folyvást ga vagy gó hangokat adó madár magyar neve a gólya. A fekete gólyának valóban igen hasonló a hangja. Írásemlékeinkben első előfordulásának szóalakja (1333: gola) alakjában azonos a spanyol gola (garat, nyeldeklő) kifejezéssel, így a gólya név a madár táplálkozásának jellegzetességére is utalhat (szintén hangutánzó, hangfestő alapon). Vesd össze:

magyar garat, gége; avesztán gar- [gége, torok]; andián nyelvek garu, ugariti grgr, arámi gürgǝrta, amhári gurorro, gafat gurarä, óind gala, gulū [torok, nyak]; óbabiloni ĝeli [torok, nyelőcső], gu [nyak]; latin gula, spanyol gola, francia gueule, perzsa gelu, ószász, ófrank kela, óangol ceole (torok); 

Közeli rokonaként tekinthető a kócsag nevében és rendjében is (a gólyaalakúak közé tartozik mindkettő), amely egy kó vagy ka hangokat adó (azaz kó-zik; v.ö. 1469: kóczag, 1626: kócsog szóalakokkal) lényt jellemez. Tehát egyértelműen nem „ismeretlen eredetű”, ahogyan az MTESz állítja. Balti nyelvekben gólya ill. kócsag jelentéssel ugyancsak ‛gó’, ‛ga’ hangokkal kezdődő szavakra lelhetünk:

litván garñīs [kócsag, gólya; v.ö. gérvē (daru)], ; lett gârnis [gólya, kócsag], guoris [kócsag];

Más nyelvekben is hasonló hangalakkal találjuk ezeket a madárneveket, amelyek a madarak hangjára utaló szóképzést támasztják alá:

óbabiloni igira, akkád igirû, kuruh gaṛūr, hunza qarūjo, nagar ɣarūjo, szomrai gwára, preklasszikus ókínai kwārs, mai kínai 鸛 guàn, koreai kòhài, írott mandzsu kilaχun, malajálam kokku, kokkan, kannada kukku, toda košk, szalur gadba kokkāle [kócsag]; tamil kokku [gólya, daru]; kui kohko [indiai üstökösgém (ez szintén a gólyaalakúúak rendjébe tartozik)];

Most nézzük a gém szavunkat, amely szintén egy, a gólyaalakúak rendjébe sorolt madarat jelöl. E rokonság a lények saját hangjának, illetve a küllemük alapján való emberi kifejezésmód hasonlóságát is feltételezi. Brehm így ír az üstökösgémről: „Hangja rövid, horkanó, rekedtes, fojtott „karr” vagy „csarr”, amelyet igen élesen, de nagyon ritkán hallat.” Továbbá említi, hogy a szürke gém vészjele a kurta „ka”. A CzF alapján a következőket gyűjtöttem ki:

gém [1. emelcső; fölfelé álló gátfa, gátgerenda, melyet lehúzva, a hidakat, vámokat, utakat stb. elzárják vagy felbocsátva megnyitják; 2. előbbihez hasonló alakú rúd vagy fenyőszál, melynek előhegyéről a kankalék fityeg alá; 3. ehhez hasonló gázlómadár], gémeskút [emelőcsővel ellátott kút], gémész [gémeket vadász], gémia [úszó gémhez hasonló alakú teherhordó hajó; v.ö. ógörög kumbakhosz (fejjel előre bukó)], gémicse [vékony kampós bot, mellyel a halászok lékes halászatkor a háló rúdját a jég alatt fölkeresvén a lékhez húzzák];

Mindehhez már csak a G hangunk rovásjelét érdemes megszemlélnünk, s máris kitűnik a G hang érteménye, a gázló, görbedő nyakkal halászó, kifogott zsákmányaikat gégéjükön gurgulázva nyeldeklő madarak neve miért kezdődik G-vel. Koricsánszky Attila is felhívta a figyelmet e képi hasonlóságra a Napút ábécéje c. könyvének 58. oldalán. A gémeskút pontosan tükrözi a gázlómadaraink jellegzetes felépítését és fel-alá mozgását, amelyet a G rovásjele hűen őriz. Egyébként több rovásjel is kapcsolódik az építészethez alakja révén: K (ék, akasztó, ácskapocs), Gy (ablakok belső kerete), a T (tornác támaszai), S (sarkok, sátor alakú tető), Sz (szelemen), Z (zug, a régi parasztházak szobafelosztása). 

A közismert ragadozómadarak neve nem mindig utal egyértelműen az adott madárfajra, a régi írásokban gyakorta keveredtek, s más nyelvek szótárai sem adnak egyértelmű képet, ahogyan azt fentebb is láthattuk. Úgy vélem, a ragadozómadarak nevei éles kiáltást, vijjogást idéznek. A héja, csüllő, uhu, kánya szavainknál ez nem is kérdéses, ám az ölyv, karvaly, keselyű, turul, bagoly, sólyom, sas vadászó madaraink nevének kutatásánál már kissé elbizonytalanodnak a nyelvészek. Például a kánya szavunkat az MTESz szerb-horvátból valónak tartja annak ellenére, hogy hangutánzóként jegyzi. Véleményem szerint a párhuzamos kialakulás lehetősége ésszerűbb, hiszen bármely halló ember megalkothatta e szót, függetlenül a nemzetiségétől. A növényneveinkben gyakori, nyúlékonyságot is kifejező -nya végződés kiválóan tükrözi a madár elnyújott kájj hangját.

Az MTESz nyomozása megreked a sólyom „bizonytalan eredetű, talán származékszó egy ótörök eredetű szótőből” meghatározásánál is, sőt, kijelenti, hogy „hangutánzó szóként való magyarázata nincs megfelelően megalapozva”. Ezen ősi magyar madárnév CzF-beli eredeztetése a suhanó repülés hangjából tényleg nem tűnik valami megalapozottnak, hiszen valamennyi madár suhanva száll a szélben, nem lenne elég sajátos megnevezés. Véleményem szerint ésszerűbb ezt is a madár, jelen esetben a kerencsensólyom akár sójj-ként is érthető sajátos hangjából eredeztetni. Továbbá érdemes összevetni a sólyom fényhez kötődő hagyományát, mondáit, illetve a Szent Lászlót dicsérő régi énekünket: „fénylik mint nap, sályog mint arany”, ahol mint csillog, ragyog értelemben jön elő. Hangulatfestőként adódna ebből a sólyom szó. Érdemes továbbá összevetni a magyar kifejezést az alábbi indo-árja nyelvekben fellelhető szóalakokkal:

telugu sāḷuvamu v. sāḷvamu [a sólymok egy fajtája]; ami szorosan összefügg: szanszkrit jāliva- v. śāliva-, kannada sāḷuva v. sāḷva [vadászatra használt sólyomféle madár], tamil ciyEn2am (csijénam) [sólyom]; szanszkrit śyená v. zyena (a Szómát az embereknek az égből lehozó sólyom- v. sasféle mondabeli madár], prakrit, páli sēna [sólyom], nyugati pahári śeṇ [kánya]; asszámi xen [sólyom], orija seṇā, szinhaléz sen, hindi sen, sẽ, marathi śen, śenī [sólyom, sas, kánya] illetve megemlíthető még a halha tojgon [sólyomféle ragadozómadár], óbabiloni, akkád surdû [sólyom], asszámi silnī, silā [kánya];

A madárhangokat tanulmányozva, valamint a CzF egyes meglátásaival egyetértve úgy vélem, a keselyű, karvaly, turuly, bagoly szavak végződéseiben mind az általános értelemben vett „ragadozó madár” jelentésű ölyv szavunkat lelhetjük fel. A CzF szerint az ölyv szavunk az ölő (életet elvevő) > ölü > ölyü > ölv és ölyv módon keletkezhetett, ám ez szerintem csupán népetimológia, habár szemléletes képet mutat a madár életmódjáról. A fogalom L helyett Ly hanggal való kifejezésének oka az elméletet követve az lenne, hogy e madarak folyton-folyvást ölnek, lételemük az ölés. Ésszerűbbnek tartom, hogy a héjához hasonlatos vijjogásra utal a név – amit tényleg úgy is lehet hallani, mintha azt mondaná: Öljjjj!

magyar ölyv v. ölyü v. ělyv [ált. ért. ragadozó madár; v.ö. orv, orvmadár (ua.)], ülyü v. (h)ülü v. űllü v. üjjü v. ülő v. ulu [(csíkszéki tájszó) ölyv, kánya]; halha, ordoszi elē, írott mongol eliye, burját eleä, ilē, tunguz älie, jakut äliä [ölyv, kánya]; magyar csüllő [sirály] szanszkrit cilli, cillā [kányaféle ragadozó madár; v.ö. gangacilli – „gangeszi ölyv” dankasirály, azaz dankacsüllő], szindhi hila, lahndá hill, pandzsábi ill [ölyv, héja], nyugati pahári ill [ölyv, kánya, keselyű], tamil ālā [halászsas]; angol owl, óangol ule, latin ulula [bagoly], szerb-horvát éja [bagoly, rétihéja], közép-csádi kuyè [héja, kánya], kusita č̣ulul [héja, sólyom; v.ö. cilil (héja rikoltása)]; szanszkrit cilli, cillā, szindhi cīla, prakrit cillā, nyugati pahári ċilu [ragadozó madár], hindi, pandzsábi, gudzsaráti, kumauni, awádhi cīl, nepáli, bengáli cil, orija cila, cīl [kánya];

Tovább kutakodva kiderül, hogy egyértelműen hangutánzó eredetbe torkollik mindez a cil (kiált) gyök által:

kannada cili [hangutánzó]; tamil cilai [hangoskodik, rikolt, ordít]; malájalam cila, cilappu, cileppu [csörgő hang], cilekka [csörög, csilingel, ciripel, csacsog]; kota kilc- [kurjongat, kiáltozik az örömtől; a hang, amelyet a tulok ad, mielőtt megküzdene egy másik tulokkal a nőstényért]; toda kis̱- [károg], kilk- [nyerít] ki·l ik- [(elefánt) trombitál]; kannada kele [örömtől vagy erőtől duzzadva kiáltozik, rikolt; rivall, mérgesen rákiált], keleta [kiált (mérgesen, sértően)], sele [hang, visszhang]; tulu kilevuni, kilēvuni [fütyül], kelepuni, kilepuni [károg, ?kelepel]; koraga kelappu [kiált, rikolt; ?kelepel]; telugu celãgu [hangot ad]; kelayu [dühöngve kiáltozik, kajabál]; kilārincu, kilārucu [kiáltozik, kiáltozva ricsajt csap], gondi kiliyānā [kiáltozik], kilītānā [hangosan sír, sikít, sikoltozik], killītānā [csiripel, rikolt], kīlitānā [üvölt (mint a tigris)], kil-/kill- [sír, huhog (bagoly), rikolt (állat)], kilh-/kilih-, kil(i)- [kiált, visít], kilānā [sír]; kui klāpa (klāt-) [károg, turbékol, siránkozik], klīri [rikolt, sikít]; kuwi kileri-kīali [kiált]; magyar kiált;

Ennek tükrében vizsgáljuk tovább a többi ölyvféle nevét:

A karvaly (1395 k.: karul, 1412: caruul, 1519: karvoly; népnyelven karuly) sztyeppei vadászó hagyományunk jellegzetes eleme: a kesztyűs jobb öklön ül, majd onnan röppen fel, hogy elejtse zsákmányát. Ebből következően vélekedik Döbrentey Gábor úgy, hogy a karvaly nem más, mint „karon tartott ölyv”. A madár hangja nem tükrözi sem a törökségi szavakban, sem a magyar alakokban hangsúlyosan jelenlévő R hangzót (hacsak a gyors, pergő ismétlést nem vesszük az R elvont érteményéhez kapcsolódónak). A vastaghangú (A) gyököt sem adná vissza, így a képies szóképzés elfogadhatóbbak tűnik, amennyiben a magyar eredetet tartjuk előbbre. Továbbá a vonatkozó török és mongol szavak rendre vékonyhangúak (török qïrɣïy, qïrɣuy, oszmanli kırği, mongol qirɣui), azaz a madár saját hangját idézik. Persze elképzelhető, hogy a török vékonyhangú változatokból még a törököknél alakult vastaghangúvá (qarɣuy), s a magyar azt vette át. Ám az is, hogy a karon ülő madarat kifejező szavunkat vette át a török ennél az egyetlen adatolt vastaghangú példánál.

A turul (régiesebben: turoly; 1853: toroly, 1882: turuly) a CzF szerint turáni ölyv: „azaz fejedelmi ölyv, minhogy túra keleti török nyelven fejedelmet jelent”. Az MTESz ótörök eredetet feltételez, ám a felsorolt szavaknál a gyök toɣrul, pedig nyelvemlékeinkben ennek a G-s változatnak nincs nyoma s rendre u-val képeztük, már az 1237-es első előfordulásánál is turul alakban áll elő. Persze ki is eshetett, ahogy vélelmezik... Ám Turán vidékével és a szittya mondakörrel oly mértékben összefonódott e totemállat, hogy a nevek gyökének azonossága okán  szoros kapcsolat feltételezhető. Az 1853-as egyszeri árva -o- gyökhangú magyar változat bizonyára a szó XIX. századi felújításából, ill. ilyen hangú török eredeteztetéséből adódhat. A népnévről így ír a CzF: 

„a ,Túr’, többesi raggal toldva: turján szó alatt értették általán a parthusokat, szittyákat, különösen mongolokat is (Vullers)”

A keselyű (1342: kesele, 1602: köselyő, 1603: kessellő) ritka madárnak számít hazánkban. Gyöke a CzF fejtegetésétől eltérően szerintem nem a kese tollazatra (ami jobbára csak a fakó keselyű esetén állná meg a helyét), hanem a jellegzetes, élesen visító kes hangjára utal, azaz keselő > keselyű. Az utótag tehát nem feltétlenül ölyv itt, hiszen az -(e)lyű ugyanúgy utalhat tulajdonságra (ld. sirály). E véleményt azon észrevétel is alátámaszthat, hogy a keselyűk feltűnően nagyobbak az ölyvféle madaraknál. Már ha a méret számít...

A bagoly (1211: bogliod, 1324: boglos, 1389: bogul, 1395 k.: bagul, 1405: bagol) végződése ugyanígy lehet csupán tulajdonságjelölő névképző, s utalhat az ölyvre is, mint ragadozómadárra. Hangja mindenesetre az ölyvekéhez hasonlítható, amit a fentebb már sorolt latin és angolszász kifejezések is jeleznek. Az első adatolt Ly-os szóalak 1522-ből való, ám a nyelvészek egyetértenek abban, hogy ezek az eredetibbek az L-es vagy anélküli (pl. bagú, bagó, bogó) ejtésváltozatokhoz képest. A tömött tollazatából, illetve kerek fejéből adódó külleme az egyik lehetséges magyarázat a nevére: baglyas ölyv. A másik vélekedés a bagoly totemi varázserejéből fakadhat, így a bogos ölyv, azaz kötést, bűbájos hatalmat adó ölyv lenne. Ezt egyébként a török név is tükrözi: bay (báj, bű) + kus (madár) = baykus (bagoly). Bárhogy is van, semmiképp sem szabad megelégedni az „ismeretlen eredetű” ítélettel, ahogyan azt az MTESz-ben tették (s Zaicz Gábor 2006-os Etimológiai szótára alapján a helyzet azóta sem változott hivatalos berkekben). A CzF-ben ismertetett gyökrend világosan bemutatja, hol is a helye e szavunknak nyelvünk kincsestárában:

BAG [csomó, vagy csomóban levő, boghoz hasonló szavak gyöke], bagla, baglya, boglya, bugja, buglya, bugolya [gömbölyded derekú s csúcsosan végződő kupaczba rakott széna, szalma; madarak fején ékesedő kóc, bóbita], baglyas, boglyas, buglyás [fésületlen, bozontos, öszvevissza kuszált hajú], baglász [baglyokat fogó, vadászó], bagoly [baglyas, boglyaszerű tollazatú, nagy szemű, gömbölyű fejű ragadozó madár; v.ö. pahlavi bug, tamil pojkai, török baykuş, latin bubo, baubari (bagoly)];

BÉK [kötés, összekapcsolás értelmű gyök], béke [viszálymentes, nyugodt állapot], békes v. békés [nyugalmas, csendes, háború nélküli], békó, békló, béklyó [vasból, vas láncból való bilincs, nyűgféle készület, amellyel végtagokat (főleg lábat) összekötnek, mozgást korlátoznak]; v.ö. szanszkrit paç (köt); latin pax (béke), paco, pago, pango (összekovácsol, megerősít), albán paqe, baszk bake (béke)];

BOG [1. csomóalakú dudorodás, kinövés, nevezetesen a fákon s más növényeken, göcs; 2. szoros kötésből adódó csomó], bogos, bogas, bögös [csomós, bötykös], bogács, bogáncs, bógáncs [Carduus; nevét bóbitájának bogos, tojásdad, gombforma alakjától vette], bogáncz [székelyeknél: papucs (bokáncz)], bogár [Insecta; bogos, sok bogu, mennyiben tagjai, csápjai, falámjai, lábai ágasbogas szervezetűek; v.ö. angol bug], boglár [1. bog alakúra hímezett ékesség (pl. befoglalt gyöngy, drágakő ruhán; hímzett bog a lószerszámokon); 2. könyveket öszvetartó gombalakú kapocs; 3. gombalakú virágokkal rendelkező növények (boglárka, boglárfa, boglár-)], bagolyó [1. víztartó hordócska, amit a mezőn dolgozók visznek magukkal; v.ö. csobolyó; 2. székelyeknél: apró alma], bogoz [szalag-, fonal-, kötélnemü testeken csomót köt], bogrács, bográncs [tanyákon, pusztákon lakók közhasználatú főzőedénye; v.ö. török bokrads (üst, kazán), magyar bögre], bogszarvas [fiatal szarvas, melynek szarvai még el nem ágasodtak]; v.ö. török bagh (többek közt nodus, góc, bog jelentéssel), német biegen, Bug, góth bjugan, szanszkrit bhuj (meghajt, görbít)];

BÖG [valamely testből kinövő, kidudorodó csomó, göcs, bötyök; ikerítve: csögbög], bögöz [bögöt, vagyis csomót köt], bögzik [csomósodik, bütykösödik, göcsössé lesz], bögre [kisebb alakú cserépfazék, csupor, pohár];

BUG v. buga [növénymagok bogos tokja], buga [1. székelyeknél: szemgolyó; általában: guba, gubacs; 2. bugris, pórias, alantas ember; v.ö. bige], búga [csomó, kéve len, vagy kender, melyet nyüvéskor kötnek], bugacs [boros hordók körül éldegelő pinczebeli legyecske, bogaracska];