Ősi magyar állatfajtánk elnevezése első látásra némi gondot okozott, amikor megpróbáltam megtalálni a helyét az R-kezdetű szavak hálózatában. Az MTESz és Zaicz álláspontja a racka elnevezéssel kapcsolatosan nem mentes kétségektől, de valószínűsíthetően magyar fejleménynek tartja, nyelvjárási és állattenyésztési szóként jegyzi. Legkorábbi feljegyzését egy német szövegből idézi (1799: racsco), és kapcsolatba hozza más tájnyelvi szavakkal (raci, raca, racó). A Magyar Néprajz (2001), Juhtartás c. fejezete így szól a név eredetéről:
„A rackajuh (magyar racka, hortobágyi racka) kevert gyapjas, hosszúfarkú (24 csigolya) parlagi juh. [...] A racka szó nyelvünkben meglehetősen későn, csak a 18. század végén jelent meg. Úgy tűnik, hogy a régi fajtának csak a merinó birkák érkezése után adtak nevet. (A szót a nyelvtudomány magyar fejleménynek tartja - TESz).”
Ez arra utal, hogy nevét nem mások, hanem a magyarok adták, és minden bizonnyal valamely meghatározó sajátossága alapján, hogy megkülönböztessék az eredetileg csupán juhnak nevezett állatot az újonnan behozott, bundásabb fajtársától. A rackajuh két fő alfaja – a hortobágyi (magyar v. alföldi) racka és a gyimesi (erdélyi v. hegyvidéki) racka – közül az Alföldön tenyésztett az ősibb fajta, az utóbbi a magyar racka és a román curkana közös utódából alakult ki. Így nevének eredetét feltehetően elsősorban az alföldi tájszavak, illetve a pásztorkodással kapcsolatos kifejezések közt érdemes keresni.
A racka szó gyöke a RAC. A -ka/-ke végződés gyakoran előfordul az állatvilágban (pl. macska, kecske, szarka, fecske, sáska, szöcske stb.), de a növényeknél is. A K ősi – Zaicz szótára szerint finnugor (uráli) – névszóképző szerepére vezethető vissza, amelynek ejtéssegítő magánhangzója hol megelőzi (vakarék, burok stb.), hol követi ezt a K hangot (tarka, lepke stb.), hol nincs is jelen (sark, fark stb.). A CzF felveti azt az ésszerű, ám nem minden esetben teljesülő lehetőséget, hogy ez a -ka, -ke az élőlényeknél a gyök által kifejezett tevékenység gyakorlatosságát, jellemzően gyakori és rendszeres alkalmazását jelöli:
~KA, (2), vékonyhangon ~KE, névképző, mely eredetileg ga, ge vagy oga, ege, ěge, ogó, egő, ěgő, vagyis az og, ěg, ög képzőjü gyakorlatos igék részesülőjének változata, mint: locsog-ó, locsog-a, locsk-a; csacsog-ó csacsog-a, csacsk-a; bugyog-ó, bugyog-a, bugyk-a, fěcsěg-ő, fecsěg-e, fecsk-e, cziněg-ő, cziněg-e, czirk-e.
Ez alapján elképzelhető, hogy a RAC gyök is a rackákra jellemző gyakorlatos cselekvést jelöl. R+C gyökvázzal azonban nem nagyon akad juhokra vonatkozó magyar szó, még a nyelvjárási szavak közt sem, amiből – a magyar eredet feltételezését fenntartva – következik, hogy e gyök érteménye a rokon hangokkal képzett gyököknél keresendő.
Nos, vegyük sorra a tulajdonságokat! A magyar racka legfeltűnőbb sajátossága a dugóhúzószerűen pödrött szarv. A jelenlegi V-alakot feltehetően csak a XIII-XIV. század óta viseli egy mutáció eredményeképp. Szarváról és ősiségéről a szakértők így írnak:
Régészeti kutatások szerint (Bökönyi Sándor), a magyar racka a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát-medencében. Őseink a finnugor eredetű juh szót eredetileg csak a rackára értették. A honfoglaláskori juhoknak nem V alakú, pödrött szarva volt, hanem vízszintes tengely körül csavarodott. Első régészeti és írásos emlékei a 16-17. századból maradtak fenn, már a V-alakú szarvú példányokról (Matolcsi János).
Ez eszünkbe juttathatja azokat a csavart jelleget kifejező gyökeinket, amelyeket hangsúlyos R és a hozzá társuló C valamely rokonhangjával – például Cs-vel – képezhetünk:
csavar v. csór v. csúr v. csűr v. csór-/csúr-/csűrcsavar [1. szilárd testet saját tengelye körül forgat, teker, szorosan összeszorítva, összetömörítve azt (pl. nedves ruhát vagy vesszőket gúzsba) v.ö. csafar, facsar] csavar [két dolgot összekapcsoló elem, amely tekeréssel illeszthető foglalatába], csórál [dorong féle eszköz, melyet kézben forgatni, csavarni szoktak], csórál [csűrcsavar, nagy feneket kerít neki], cserél [vmit ad és vmit vesz; vmit vmi másra vált (a csere is egyfajta forgási folyamat tehát)];
A másik egyedülálló tulajdonsága a domináns fekete szín más magyar és európai juhfajtákkal – merinó, cigálya/cigája, cikta, gyimesi racka – szemben, amelyeknél a fehér gyapjúszín a domináns. Dunka Béla tanulmányából kiderül, hogy a fekete bundával született racka bárányok koruk előrehaladtával deresednek (darusodnak), vagyis szőrük egy része kifehéredik, így összességében egy kevert, szürkésfekete színük lesz. Rőtfekete elszíneződés is előfordulhat idős korban vagy a Nap hatására. A bundával nem fedett részeken a szőrzet változatlanul fényes fekete, a bőrük pedig palaszürke. A fehér ill. barnás bundával születettek később egységesen sárgás-fehér bundájúak lesznek, barnás szőrzettel és világos rózsaszín bőrrel. Dunka elemzése szerint a hortobágyi racka elnevezést az valószínűsíti, hogy az 1930-1940-es években már csak Hortobágyon és környékén tenyésztették – mára szerencsére kibővült a területük, a rackák az ország számos táján megtalálhatóak, bár ősi, fekete példányaik száma veszélyeztetett szintre csökkent. A magyar racka domináns fekete színe a Veress László által említett kísérletek alapján keleti eredetre utal. Ugyan a fajta pontos eredete nem ismert, legvalószínűbb, hogy a gyapjas juh tenyésztésének őshazájaként elfogadott Mezopotámiában tenyésztett vadjuh (arkal, Ovis vignei arkal) utódai közé sorolható (Matolcsi, Schandl). A közép-ázsiai hegyi juh (argali, Ovis ammon argali) és az európai muflon szintén meghatározó ősnek tekintett a mai magyar juhfajták családfájában. Észrevehető, hogy az arkal ill. argali (e juhfajták mongol elnevezései) gyökhangjai (R+K/G) összhangban állnak a racka szavunk gyökhangjaival (R+C(K)).
Most nézzük meg, hogy R+C gyökvázzal (illetve a C rokon hangjaival) milyen szavakat képezhetünk, amelyek közös tulajdonságokat mutatnak a rackával:
raci [(kemenesaljai tájszó) felemás, korcs, két különböző fajból való] > raca v. racka [törvénytelen gyermek, fattyú], racka v. rackás [1. (Cegléd) keverék, elfajzott, korcs (pl. ló); 2. (Ivád, Szilhalom) durva-, hosszúszőrű, kutyaszőrű keverék fajta juh (v.ö. a hortobágyi rackajuhnak lehet fekete és fehér utódja is)], raczkásszőrű [(hortobágyi tájszó) vegyesszínű szarvasmarha], rackó [1. (Baranya m.) magyar-német keverék gyermek; 2. (Göcsej) keresztezett disznó („se kondor, se egészen sima, se fehér, se füstös szórt”)]; rác [a török hódoltság után az Alföldön pásztorkodó szerbek, akik saját nevüket az ószerb Rasъ (a mai Novi Pazar közelében fekvő egykori vár neve) tulajdonnévre vezetik vissza, amely később egész Szerbia nevévé fejlődött (Rácország)], rác-borsó [(Duna mell., Somogy m.) feketés tarka görbe bab], rác-kő [(nevét fekete színéről kapta – CzF) kagylós törésű, a törési lapjain fénylő fekete szén, mely ékszerre dolgoztatik fel; másnéven: szurokkő, szurokszén, szurkos szén], racó [(Eger vidéke, Tisza-melléke) gúnynév parasztokra], rácoska [(Pest m.) tömött fonású hajfonat];
Rokonhangokkal:
R+Z: (Vas m.) rázat v. (Zala m.) rázott [kevert takarmány, amely vegyesen tartalmaz szénát és szalmát], rázó [(Sárospatak) fazekasszerszám a csomós festék szétverésére, s az edény betarkázására (tájszóval: berázására)]; rőz [durva, fehérítetlen illetve kosztól foltos, zavaros színű vászon; „Kantus alatt rőz a pendely.” (gúnydal a koszos, kakás pendelyről); v.ö. réz];
Tükrözve (C+R):
cirom [(a korom, szurom ejtésváltozata) tapadós, ragacsos fekete szenny], cirmos [kormos, szurtos, piszkos szürkés-fekete szín (régen farkas, kecske, juh jelzőjeként volt ismert, manapság már inkább csak macskákra használatos)];
Tükrözve és rokonhangokkal (a központi hang az R, így az marad változatlan):
K+R: korom [fekete vagy feketésbarna ragadós test, mely a tűzből kifejlő füsttel magasra száll, s az érintett testekhez ragad], kormorán [(Phalacrocorax) fekete vagy szénszürke tollazatú nagy testű vizimadár; az elterjedt vélekedés szerint e kifejezés az ófrancia corp (holló) és marenc (tengeri) szavak összetételéből alakult, s francia vagy német közvetítéssel jutott el hozzánk. Sándor Istvánnál: kormos gém], kormos [1. koromtól lepett, piszkos, fekete; 2. a magyar ember gyakran nevezi el Kormosnak a fekete bundájú kutyáját];
Sz+R: szarka v. (tájnyelven) carka [1. fekete és fehér tollazatú madár; 2. tarka színű ló]; szűr [ún. kutyaszőrű gyapjúból (ilyen van a rackának is) készített durva posztó, gyakori viselet pásztoroknál; v. ö. szőr]; szűr-lúd [lófülek hamvas, szürke színére alkalmazott Karancs vidéki tájszó], szürke [fekete és fehér szín keveréke; elemzését tekintve talán: zűr-öge (CzF)]; szurom [lásd cirom], szurmos [lásd cirmos], szurok [fekete színű, gyantás, ragadós anyag], szurt v. szirt [zsíros, ragadós mocsok, szenny, piszok, mely a testet feketévé, kormossá teszi], szurtos v. szirtes [szennyezett, koszos, piszoktól sötétlő, szurmos, cirmos, kormos];
T+R: tar v. tarka v. tarcsa [1. kevert színű, foltos; 2. szürke, fekete és fehér foltok borítják; régen lószín lehetett], tarkabarka [1. nagyon tarka; 2. kaméleon];
Z+R: zúr v. zavar v. zabar v. zúrzavar [1. rázás, mozgatás által nyugodt folyadékot felkavar, összekever, rendetlenül elegyít, homályossá, sötétebbé, tisztátalanná, sűrűbbé tesz; 2. össze nem illő, különféle dolgokat egy tömegbe vegyít], zurbol [halászatkor a vizet felkavarja egy zurbolónak nevezett rúddal], zúrzavar v. zűrzavar v. zűr [1. különnemű dolgok össze-vissza hányt vegyüléke, tisztátalan keverék; 2. megbomlott rend, nyugtalan állapot], zűrhang(zat) [egymással nem egyező, össze nem illő fülsértő hangok (diszharmónia)];
A fentiekben két fő csoport világlik ki: az egyik a fekete színre, a másik pedig a kevert jellegre utal, és vannak átfedések is a két szóhalmaz között. A leírások kevert fajtaként határozzák meg a rackát, a tarkaság (fehér és fekete szín vegyes előfordulása) a nyáj egészére tekintve azonnal nyilvánvalóvá válik.
Fény esetén a fekete az összes szín hiánya, a fehér az összes szín együttes jelenléte. Ellenben ha a fehéret a tiszta és világos végletnek fogjuk fel, akkor a keveréssel, rendszertelen összevegyítéssel kapott tisztátalan, sötét, homályos véglete a fekete szín. Így kapcsolódnak össze az említett fekete vagy kevert színre utaló elnevezések (lásd rácborsó, ráckő, rackásszőrű, cirom, korom, szurom stb.) a keveréssel kapcsolatos szavakkal. Ezzel a két csoporthoz közös alapot találtunk.
Megjegyzendő, hogy a carka alakban is élő szarka madárnévnél is elég meghatározó a szín szerepe – tekintve a második, lószínre utaló jelentést (és a „tarka szarka farka” mondókánkat :)), de ugyanúgy ésszerű elképzelés, hogy nevét más madarakhoz hasonlóan a jellegzetes zörgő-cserregő hangjáról kapta (fecsegő-fecske, cserregő-seregély, varrogó-varjú stb.).
Szóeredetkutató nyelvtudósaink (Zaicz, MTESz) szerint a ráz, reszket, rezeg, zörög, zúr, zűr, zurbol kifejezések hangutánzó eredetűek – ezzel kétséget kizáróan egyet is értek. A keverő szerszám és a keverő edény illetve a keveredő testek összeütődése tompa, reszketeg hangot ad, rözgölődik, zörög. A keverést leginkább rázással, rázó mozdulatokkal lehet végezni. Rázás, rezgetés során a keveredő anyag egységes rendje részekre bomlik, majd végül új rend alakul ki, amelyet az eredetihez képest rendellenes, rendetlen állapotnak, vagyis zűrnek tekinthetünk. Néhány példa más népek nyelvéből:
észak-kaukázusi (bezhta) zir, (lak) zurzu, [ráz, reszket], (avar) zúrzu-d- [reszket a félelemtől], (lezg) zurza-, (agul) zurz-, (akusa) zerzer- [ráz, renget]; szanszkrit rej [ráz, renget, reszket], reSman [vihar, forgatag, forgószél], tras [rezzen, reszket (a félelemtől), retteg; rettent]; óegyházi szláv treso [ráz, rázkódik]; litván trīcēt [rázkódik, reszket, remeg, reng]; lepcsa tir v. tjir [ráz, renget, remegtet], ausztronéz terter [rázkódik, reng]; szkiri pauni usar [ráz, kiráz], szkiri pauni, déli ági pauni kirir [ráz, rázkódik, remeg, reszket (hidegtől v. haragtól)]; maori rū [ráz, rázkódik, reng, szór, szétszóródik], rūrū [ráz, kezet ráz, megrázza a fejét];
A többi felsorolt szavunknál az MTESz-ben azonban már nincs összhang és sok a bizonytalanság. A zavar (1470: ʒauaros) szavunk „ismeretlen eredetű szócsalád; valószínűleg származékszó, mely egy ismeretlen eredetű, önálló alakban nem adatolt alapszóból keletkezett”. A gyök pedig itt is világosan utal a hangutánzó eredetre: a zajos kavarodás, forgatag hangját idézi. Az R a forgással kapcsolatos, amelyre további megerősítésül szolgálhat a zűr-csűr-gyűr-tűr, zúr-csúr-gyúr-túr, zavar-csavar-kavar, zűrzavar-csűrcsavar-gyűrgyavar, zúrzavar-csúrcsavar-gyúrgyavar egyértelmű rokonsága.
zavakol v. zabakol v. (Balaton mell., Vas m.) zabukol [vmely eszközzel lökdösve a vizet zavarossá teszi], zivatar v. (székely) zivar [zajongó, zsibongó, dörgő, förgeteges idő, égi háboru, szélvész, különösen kavargó széllel járó hófuvatag]; kavar v. kabar [sűrű, nedves testet vmely eszközzel forgat, zavar; körkörös, örvénylő módon mozgat], kever [1. a kavar magas hangrendű párja; 2. két vagy több különböző tárgyakat vegyít]; gyúr [szivós, ragadós testet nyomkodva összevissza forgat, egy tömegbe ver, dagaszt], gyúrgyavar [(kiskúnhalasi tsz.) gyömöszöl], gyűr [csomóba, gömbölyűre, ránczokba öszvehajtogat, tekerget], gyűrgyavar [(Balaton mell.) tördeli a kezét]; túr [vmely (hegyes) eszközzel a földet bolygatja, vagy más porhanyós, lágy testet fölkever], tűr [hajlékony, lapos, leveles, lebenyeg testet hajtogatva csavar, tömegbe teker, összehajtogat];
E – jelentésen és hangalakon alapuló, nyilvánvaló – rokonság ellenére az MTESz alig néhányuknál említi meg a fenti kifejezések közt lévő kapcsolatot, sőt, végső soron bizonytalannak, vitatottnak vagy épp ismeretlennek tekinti a származásukat. A gyűr (1586: giueroed) szerintük bizonytalan eredetű, talán az ótöröknek tekintett gyúr (1495: ġuriac) szóból alakult. A kever (1416: kèuèrėduėn) ismeretlen eredetű, de magyar fejleményként belőle alakult a kavar (1669), amiből legvalószínűbben magyar fejleményként alakult a csavar (1406: chauar), bár etimológiailag a „vitatott eredetű” pecsétet kapta. Ebből született a csűrcsavar (1602: tsurtsauarás; 1615: cziurcziauar) osztódással, amiből további magyar fejleményként a csűr (1836: tsűr). A túr (1519: thwr) bizonytalan, talán ősi örökség a finnugor korból, ellenben a tűr (1525/1640: türettel) már ótörök eredetű.
Véleményem szerint nem az a gond, hogy vitatott az átvétel ténye ill. az átadó nyelv kiléte, hanem a közös ill. rokon hangokon és jelentésen alapuló kapcsolat felismerésének (vagy közlésének) hiánya. A közös jellemzők felismerését nehezíti persze, hogy az átvételt különböző nyelvekből feltételezik – így a különbségeket hangsúlyozzák és nem a hasonlóságok, a kapcsolatok keresésére bátorítják az embereket.
A gyökükben azonos mássalhangzókat tartalmazó, jelentésben közös jelleget mutató kifejezéseknél a rokonság azonnal megérthető, ha a gyökrendszer létét elfogadjuk és elismerjük. A hangzók rokonsága pedig a hangképzés helyének azonosságán vagy jelentős közelségén (Z, C, T, Sz: fogmedri, Cs: fogmeder mögötti hangok), a hangképzés jellegének azonosságán (T, K: kemény zárhangok; Cs=T+S), illetve közvetett kapcsolaton (Gy: D lágyítva, és D-T fogmedri zárhangok) alapul.
A középpontban mindegyiknél a forgást kifejező R áll (ejtésekor a nyelv erősen rezeg, mintegy pereg). Az ehhez társuló gyökhangok többé-kevésbé eltérő jelentést adnak a gyököknek a rájuk jellemző módon. A Z ejtése az elevenen zsongó, zengő természetet idézi, így a zajos, élénk jelleget adja a gyök érteményének. A Cs a csücsörítő száj elvont képzetéből fakadóan az összeszorításra, tömörítésre (térfogat csökkentésére) és a kapcsolatra, összekötésre (összecsatolásra) utal. A T a képzésekor megfigyelhető nyelvmozgás alapján távolító mozdulatra, taszító jellegre utal. A Gy a tekerés, hajtogatás, erőkifejtés sokszori végrehajtását (gyakoriságát) tükrözi G „testvérhangjához” hasonlóan. A K ejtésekor a tüdőből kiáramló levegő útjában jelentős akadály képződik, így többnyire akadályozással kapcsolatos kifejezéseket alkot. Jelen esetben a forgató eszközt fejezi ki (lásd fentebb e hang névszóképzői mivoltát), amit rendszeresen beleakasztunk a kavarandó dologba, vagy a folyás rendes menetével ellenszegülve, azt akadályozva felzavarjuk azt.
A világ többi nyelvében nem véletlenül ugyanezek a hangok, vagy közeli rokonhangok őrzik ugyanezeket az érteményeket, a forgásközpontú jelentéskört – sokszor a magyar szavakéhoz meglepően közel álló hangalakkal:
óbabiloni zur [felkavar, zavarossá tesz], šar2 [összekeverni, vegyíteni], sumér (korai din., óakk., III. uri din., óbabiloni) sur [pörög; csűr, csavar; csúszik] > akkád sarû [forog, pörög, táncol; köröz, örvénylik], sûrtu [kör; v.ö. sûrta sâru (kört képez, köröl)], sahāru [körbejár, megfordul, visszafordul; gondoskodik vmiről (ráfordítja az idejét); tesz vmi ellenében (szembefordul)], esēru [körbevesz, körbeölel, bekerít], târu [fordul, visszatér, térül], turrūtu [fordulat, fordulás, kanyar, visszatérés], zâru v. zuāru [csűr-csavar, sodor, teker], zīru [csavart (fokhagyma)]; ófelnémet zerben, középfelnémet zirben [forog, kavarog], zirbel [kavarodás, zűrzavar] > német Zirbelwind [forgószél]; ugariti twr [fordul]; óészaki þvara [kondérban lévő étel felkavarására szolgáló hosszú kanál], norvég tvare, svéd tvara, tvöra, türel, törel [felkavar, megkavar]; óészaki sturla [felkavar, felzavar, összezavar], styrr [kavarodás, felfordulás, zavargás, csetepaté] > ófríz stēra, közép-holland stoeren, holland storen, német stören [összezavar, megzavar], óangol, angol stir [összekavar, összezavar, vegyít]; óészaki stormr [forgatag, szélvihar, zűrzavar] > óangol, ószász, angol, dán, norvég, svéd, holland storm, német Sturm [vihar, zűrzavar]; ógörög τάϱαξις (tárakszisz) [zűrzavar; v.ö. τάξις (tákszisz; rendezettség, rend)] ταϱάσσω (tarásszó) [felkavar, felzavar, megráz, megzavar], ταϱαχή (tarakhé) [zűrzavar, rendetlenség, felfordulás, háborgás], ταϱὗνω (torünó) [megkavar]; ϑοϱυβέω (thorübéó) [zajong, zavarog (v.ö. a bizonytalan eredetűnek tartott dorbézol szavunkkal); megzavar, zavarba hoz], ϑόϱυβος (thórübosz) [zűrzavaros lárma, zajongás, dorbézolás]; angol ruckus v. ruction [zűr, zrí, kavarodás, kalamajka];
tamil, malajálam, kannada, telugu tiri [forog, csavar, teker; fordul, változik, válik vmivé], konda tiri- [csavart, csavarodott], toda, gondi tir- [fordít, fordul, cserél], kolami-gadba (kolami, naikri) tirg- [csavar, csavarog], manda trīmba- [kering, forog], kurukh tīrnā [pörög, pördül]; akkád târu, arab twr [forog, fordul]; nyugati csádi (kifri) tir-, (kwami) tiri [körbe (megy)], középső csádi (gude) tàrí [forgás], keleti csádi (mokilko) tárírì [körbe-körbe forgás, szédülés] óegyiptomi tr [idő (valószínűleg mint örök körforgás)]; héber, arab drdr, középső kusita (agaw) dǝrdǝr [forog, forgat]; óangol turnian [forgat, forog], ófrancia torner [fordul], angol turn [forgat, fordul, fordít; forgás, keringés]; óangol þrāwan, ószász thrāian, középholland draeyen, holland draaien, középalnémet dreyen, ófelnémet drāen, középfelnémet drägen v. drähen, német drehen [forgat, teker, csavar, sodor, pödör]; ógörög τέϱετϱον (téretron), latin terebra, óír tarathar, cymr taradr [fúró]; szanszkrit rathah [kocsi, harckocsi], avesztán ratho, ófelnémet rad, német Rad, holland rad, ófríz reth, ószász rath, óír roth, walesi rhod, latin rota, litván ratas [kerék, kocsikerék], latin roto [kerék módjára forgat, körülcsóvál, körben körülhajt] > angol rotate [forog, pörög, forgat]; írott mongol, halha, burját, ordoszi, dagur, sári-jogur terge(n), evenki terge, ujgur tergän [egy fajta kocsi; v.ö. magyar járgány]; szanszkrit dhvR [gyűr, sért, gyötör, bukásra késztet], latin torqueo [1. sodor, forgat, facsar, csavar, teker; 2. gyötör, kínoz, nyomorgat], torquis [1. csavart, sodrott nyakperec; 2. virágfüzér], kései latin, angol torture [gyötör, csűr-csavar, nyomorgat];
Az említett színelnevezések terén ugyancsak bizonytalan, homályos eredetmagyarázatokat olvashatunk, holott a gyökök nyilvánvaló rokonsága eloszlatja a kétségeket. A tarka (950 k.) magyar származék, melynek nyelvjárási tar (1395 k.) alapszava „bizonytalan eredetű [...] valószínűleg török eredetű jövevényszó egy török nyelvből a honfoglalás előtti időből”. A szürke (1273: Zurke; 1460: ʒwrke) elavult szür „alapszava ősi, finnugor kori szó”, amely a szürkülettel, hajnallal és az őszes hajjal kapcsolatos kifejezéssekkel állítható párhuzamba. A szarka (1395: ʒarka) „szláv jövevényszó, valószínűleg valamely déli szláv nyelvből [...] A szláv szó indoeurópai eredetre vezethető vissza”. A korom (1405: coron) „ótörök eredetű; a jakut kivételével a törökség minden ágában ismert szó”. A cirmos (1768: tzirmosok) „ismeretlen eredetű szócsalád; az etimológia tisztázatlansága miatt tagjainak egymáshoz való viszonya sem világos” (MTESz), illetve „származékszó, melynek alapszava önállóan nem adatolható [...] jelentésésnek alapeleme a piszkosság lehetett” (Zaicz). A bizonytalanság ellenére az MTESz határozottan kijelenti, hogy „a szurtos-sal és ezzel együtt a szürké-vel való származásbeli kapcsolata valószínűtlen, a közösnek gondolt tő finnugor egyeztetése téves. Egy kikövetkeztetett cir- tő mongol származtatása is helytelen”. A szurok (1075: surkuscher, 1416: zurock) „ősi finnugor kori szótő magyar képzéssel”, de a szurtos, szirtos (1604: szirtos; 1774: szurtos; 1792: tzirtos) már „ismeretlen eredetű”, és ebből „elvonással keletkezett” a szurt (1784: ſzurt) főnév. Az MTESz az ismeretlen eredet ellenére hozzáfűzi: „a szürke melléknév szür- alapszavából való származtatása, a cirmos-sal való rokonítása téves”.
Bizonyos megközelítéseket annak ellenére mondanak ki határozottan tévesnek, hogy a kifejezések eredete általuk ismeretlennek tekintett ill. nem adatolható. Ha a gyökrendszerből indulunk ki, akkor a cirmos, kormos, szirtos, szurtos szavak gyökei közeli rokonok. Jelentésük márpedig kétségtelenül egyezik (lásd CzF és fent), sőt, az MTESz is említi mindegyiknél a ‘piszok, mocsok’ jelentéskört. Vajon miért állíthatják mégis ily bizonyossággal a rokonság nemlétét? Megjegyzendő, hogy az ótöröknek tartott sár ugyancsak a testet koszoló, ragadós, sötét színű anyag, s gyökhangjai rokonságban állnak a fentiekkel (S, Sz: sziszegő hangok; Sz: fogmedri réshang, S: fogmeder mögötti réshang), tehát ez a gyök is beleillik e rokonságba. A sárga és a fekete szín látszólag nem kapcsolódik egymáshoz, ám ha figyelembe vesszük, hogy a talaj, a termőföld színe lehet mindkettő, úgy a sár közvetett rokonsága a szürke, szurok, korom, cirom szavak gyökével már érthetőbb. Vajon a gyökrendszer létjogosultságának – sőt létének – kényszeres tagadása miatt nem vették tudomásul a kifejezések közötti egyértelmű, világos érteménybeli és hangalaki kapcsolatot?
A fentebbi, keveréssel kapcsolatos szavak egyetemes (ennélfogva hangutánzó) jellegét más nyelvekben fellelhető kifejezések támaszthatják alá. Ezek a nyelvek a magyarral hivatalos rokonságban nem állnak, mégis a találatok száma jelentős, elterjedtségük térben-időben széles körű.
szanszkrit zAra v. sAra [sokszínű, kevert színű, tarka, foltos], zAraGga v. sAraGga [tarkabarka], zArita [tarka, színes], zavara v. zabara [tarka, cirmos (fekete csíkokkal borított)], zrI [összekever, vegyít]; komi/zürjén ʒor [szürke, őszhajú], udmurt/votják ǯar [hajnali szürkület], manysi/vogul šir v. sir [alkony, szürkület, reggel, virradat]; észak-kaukázusi (csecsen, ingus) sira, (cez) zira, (hvarsi) zara [szürke], (lezg) caru [szürke, tarka], (tabaszarán) caru, (khinalug) čürü [szürke], kryz cäri [sárga]; kecsua sirqa [szürke], sirqas [tarka, foltos, szürkés], t'uru [sár]; baszk zuri [fehér, szürke]; halha, ordoszi, dagur, sári-jogur sāral, mandzsu sarla [szürke, hamuszürke (lószín is)]; ojrát, kirgiz, kazah, karaim, karakalpak, ujgur sur, kumyk sür, türkmén sūr, tatár sorɨ [szürke; v.ö. régi magyar szür (szürke)]; latin sordeo [szennyes, piszkos, tisztátalan], sordes [szenny, piszok, mocsok]; óészaki sorta [fekete festék, feketére fest], sorti [fekete felhő], sortna [feketedik]; óangol sweorc, ószász swerkan, holland zwerk, ófelnémet giswerk v. giswerc [sötétedik, beárnyékolódik; beborul, szürkül (az ég eső esetén); sötétség, szürke esőfelhő]; gót swarts, óészaki swart, ófelnémet swarz, német schwarz [fekete], angol swarthy [füstös képű]; ókhmer ʒrǝleŋ [keverék ökör]; török tarɣyl [fekete és fehér csíkozású], dırgıl [több színű];
sumér (korai din., óakkád, II. lag., III. uri din., korai ób., ób.) esir [kátrány, szurok]; tamil tAr v. tARu [folyékony kátrány, szurok; v.ö. cuRA (kosz, piszok, mocsok), caRaTu (piszok)]; óészaki tjara, ófríz tera, közép-holland tar, holland teer, német Teer, óangol teoru v. teru, angol tar [kátrány, a szurokfenyő ragacsos nedve]; perzsa تاریك (tārīk) [sötét, homályos], تارتار (tār-tār) [nagyon sötét]; eszkimó (yupik) tarru- [fekete, sötét], (naukan) tarúq [sötétség, szürkület]; óangol deorc, angol dark [sötét]; latin ater [1. sötétszinü, setét, fénytelen fekete; 2. sötét, szomorú, szerencsétlen; 3. homályos, nehezen érthető];
szanszkrit kRSNA [fekete]; tamil, malajálam, kannada, kota kAr [fekete, feketeség, sötétség; a borús ég és az éjszaka színe]; tamil kArA [fekete marha], kAri [feketeség; varjú; fekete bika; fekete ló], kardama [sár, szutyok, piszok, mocsok; árnyék], karbu [tarka, foltos]; telugu kAru [fekete, sötét], malajálam kari v. karu [fekete, szén], kannada kari [feketére égett, perzselt; szén; feketeség], kodagu kari [fekete], tulu kari, kota kayr [korom, faszén], toda kary [odaégett, kormosra égett]; kinwat kolami kārī, naiki karan [fekete]; óporosz kirsnan [fekete], litván kérša- [fehér és fekete foltos, feketefoltos]; ótörök, karahanid, tatár, közép-török, ujgur, sór, ojrát, haladzs, tuvai, tofalar, kirgiz, kazah, nogáj, balkár, baskír, gagauz, karaim, karakalpak, kumyk, írott mongol, közép-mongol, dongxian, mandzsu qara, üzbég qɔrɛ, török, dolgan kara, evenki karā (mongolból átvéve), sári-jogur, azerbajdzsáni, türkmén, szalár gara, hakassz, jakut, burját, ordoszi, dagur, monguor xara, halha xar, csuvas xora, kalmük xarъ [fekete]; sór, ojrát kürtük, tuvai kürtü [fekete kakas]; ójapán 黒 kurwo-, japán kuró- v. kúrú- [(előtagként) fekete; pl. 黒髪 kurokami (fekete haj), 黒熊 kuroguma (fekete medve)]; csecsen ḳora, ingus, bacbi kor [szén, fekete], tabaszarán ḳaru, agul ḳare-f, cahur ḳarɨn [fekete]; orosz чёрный (csórnyi), ukrán чо´рний (csórnyi), belorusz чо´рны (csórnyi), bolgár чърн (csirn), че´рен (cséren), szerbhorvát црн (csrn), szlovén čŕn, cseh černý, szlovák čierny, lengyel сzаrnу [fekete]; ír cīar [sötét]; kinwat kolami cirum [koromsötét], pardzsi ciruŋ [szén], ollari gadba siriŋg [fekete], sirtal [este]; salur gadba sirŋgaṭi [fekete], kandekor gadba sirriŋ [korom, hamu]; georgiai ckvaram-, megrel ckurum- [sötétség, mélység; v.ö. rum- (sötétedik)]; közép-török, kirgiz, gagauz, balkár, karaim, kumyk, üzbég, ujgur qurum, azerbajdzsáni, türkmén gurum, baskír qorom, hakassz xurun, ojrát, karahanid qurun, tatár, sári-jogur, nogáj, kazah, karakalpak qorɨm, haladzs gurun, török kurum [korom]; kulung gurma [fekete, feketéllik]; flamand grijm, középholland grime, középfelnémet greme > közép-angol grim [mocsok, piszok] > angol grime [korom, mocsok, szenny]; ógörög ϰόϱαξ (kóraksz) [holló, kormorán (fekete színükről ismeretes madarak)] > latin corax [holló]; carbo [1. szén; 2. fekete színeért, szerencsétlenség, kedvetlenség jelölésére];
A külhoni példák áttekintésével világossá válhat, hogy a magyar szavak gyökei, gyökhangjai egyetemes érteményt őriznek. Néhol igen meglepő párhuzamokra bukkanni egészen távoli nyelvekben is (pl. sumér zur és magyar zúr/zűr; a kecsua sirqa és a magyar szürke), amely a jelenleg hivatalos etimológiai megközelítéseket és magyarázatokat kérdőjelezi meg. Más példák pedig az elfogadott álláspontot egyértelműen cáfolják (a törökségi sür/sur és a régi magyar szür teljes alaki és jelentésbeni azonossága a pusztán hajnalra és szürkületre utaló, alakilag csak hasonlító finnugor ǯar, ʒor, šir kifejezésekkel szemben).
Fény derült a raci, raca, rackó, racka, rackás szavaink R+C gyökének eredetére: a terjedelmesebb szóbokorral rendelkező R+Z gyök testvérgyökéről van szó, és színek, fajták kevertségét fejezi ki. A hangsúlyos R gyökhangnak a már többször is említett, forgásra utaló jellege mutatkozik meg benne.
A korom és az ezzel szorosan összefüggő, feketeséget kifejező szavak gyökhangjai kétséget kizáróan egyetemes hangutánzó eredetet őriznek: azt a jelenséget, amikor az odaégett (feketére sült) ételnél az edény alját már szinte karcolják a lángok, vagy a részben kialudt, de belül még izzó (fekete) szén vagy fa kemény ropogását idézik – vesd össze:
sumér (korai din., óakk., III. Ur-i din.) kur [éget, felgyújt]; akkád kararu [nappali forróság]; halha, kalmük, ordoszi xūr-, burját xūra-, hakassz, tuvai xōr-, sór qōr-, ojrát, kirgiz kūr-, donghszian kuru-, ujgur qoru-, monguor kurgu-, közép-mongol qawur-, írott mongol qaɣur-, karahanid qaɣur- v. qoɣur-, üzbég qɔɣur- v. qɔwur-, tatár quwir-, kazah, nogáj, baskír, karakalpak quwïr-, gagauz qa'ur-, karaim qavur-, török kavur- [süt, pirít]; kiranti (sunwar) kar-ca, (kaling) khoru, (dumi) kharnï [sül]; kui krumu [perzselt], malto caRme [perzselődik]; latin cremo [megéget, eléget]; litván kuriu [hő], karštas [forró]; finn korttaa-, mordvin kurta- v. kirta-, mari/cseremisz korđe-, szelkup kuurra- [ég, éget, perzsel], mordvin kurva- [lángol], észt kõrbe- [megég], száámi kuor'pa- [megperzselődik (a szélén megég)]; kártvéliai (georgiai) kera-, (szvan) kerä- [tűzhely]; nyugati csádi (guruntum) kari [(meleget adó) nap]; kozép-holland coorts, holland koorts, középalnémet korts [forró láz]; evenki kurgi-, negidal kurgi-sin-, ulcha kurǯi-, írott mandzsu ẋur-še- [leég, lángra kap]; gondi karw- v. karv- v. kar- [ég, éget]; közép-csádi (dghwede) kárà, (malgwa) kára, (glavda) káárà [tűz]; kacsin khru [ég, éget]; keleti katui kǝr- [égő szén, parázs]; kecsua k'ara v. kara [forró, égető, perzselő];
