J. Dorman Steele, Fourteen Weeks in Natural Philosophy, New York, A. S. Barnes, 1869), pp 93-94Evés közben jön meg az étvágy – szokás mondani. Én is az R hangokról szóló „nagy öszefoglaló cikksorozatot” írogatva jutottam oda mégis, hogy előbb egy kisebb cikket közöljek, a későbbi rövid magyarázataim is remélhetően világosabbá válnak ezáltal. Egy szónak ugyanis nehezen találtam a helyét a gyökhangok és jelentéskörök szerint alakult csoportokban, így alaposabban utánanéztem. Nem lepett meg, hogy ez is  az ismeretlen és bizonytalan eredetűek árvaházában kallódik.

A rézsút szavunkkal találkozván könnyen ösvényfélére, pályára gondolhatunk az szóvégi -út miatt és a járással, haladással kapcsolatos jelentésköréből kifolyólag. Ez azonban csak népetimológia. Eredetileg magas hangrendű rag járult a magas hangrendű tőhoz, de ettől némely tájakon eltértek, és kialakult az -ut, -utt, illetve megnyúlt változatban az -út rag, ami valójában nem az út szavunkat takarja, hanem pusztán helyhatározó rag. Az -att, -ett, -ott, -ött, -ütt ragok édestestvére, amelyeket a tárgyat (vagyis célt, célpontot; v.ö. angol target) vagy távoli helyet kijelölő T gyökhangunkból képeztek. Az idők során különféle, módot illetve helyet kifejező toldalékok tapadtak az MTESz és Zaicz szótárában is ismeretlen eredetűnek tartott rés, illetve később rézs alakban előforduló alapszóhoz:

(1759) résőtt, (1786) résott, (1791) rézsut v. résútosan, (1792) rézsutt v. rézsent, (1793) résultosan, (1796) rézsünt v. rézsént, (1800) rézsült, (1808) résútt, (1810) rézsütt, (1822) résünt, (1835) rézsint v. rézsünt, (1837) rézsútt, (1838) rézsút v. rizsótt, (1846) rézsuntos (1856) rézsúnt, (1882) rézsont, (1892) rézsűt v. rizsott v. rezsünt v. rézsint v. rizsót v. rőzsünt [keresztirányba, ferdén (haladás); a fő útról kitérő oldalas, ferde, mellékes út; v.ö. német schräg], rézsű [út melletti oldalfal, mesterséges földfeltöltések lejtős oldala (a lejtő szintén rézsútos, ferde)], (1780) rézsül [1. rézsútos lesz; 2. rézsútosan], (1802) rézsun v. rézson [rézsútosan];

Jelentéséből kiindulva valóban nem lelni párját idegen népeknél, csak közvetett alaki kapcsolat látszik, többnyire a gyökhangok kevert sorrendjével vagy rokon hangzókkal:

német schräg v. schrög [ferdén, rézsút]; dán skrå [ferdén, átlósan]; baszk zear v. ziar v. zeihar v. zehar [át, keresztül, rézsút, ferdén, nem a rendes módon]; lengyel prze- [át-], manx ry-scoidey [rézsút, ferdén, lejtősen; v.ö. scoidey (lejtő, ferdeség)]; spanyol de reojo [ferdén, oldalvást; v.ö. mirar de reojo (ferde szemmel néz)]; szkiri pauni iriwis [keresztül, át; keresztirányban, ferdén, átlósan]; R-L hangzórokonság által: ógörög λοξός (lókszosz) [félrehajló, ferde], λοξοπορέω (lokszoporéó) v. [ferdén menő],  λόξωσις (lókszószisz) [ferde irány];

Nézzük, mire jutunk magyar eredeztetéssel... Felmerül a kérdés, vajon a rés szavunkra utal-e a gyök, hiszen ez a 1776-os Molnár János: Levelei c. írásemlékünkben rézs alakban szerepel, a rézsút pedig legelőször zöngétlen, S gyökhanggal jelent meg a Magyar Nyelv c. folyóirat 1759. évi 60. számában. Ha megtekintjük e gyöknek a CzF által említett jelentéseit, rábukkanhatunk egy úttal kapcsolatos meghatározásra is:

rés [1. nyilás, hézag, repedés valamely test részei között; 2. szoros, szűk hely, melyen valahová nem mint szokott úton jutunk el; 3. üres kifogás, kopasz mentség];

Az ismeretlennek tartott rés gyök tehát minden bizonnyal az egyenestől eltérő módon, vagyis „nem a szokott úton” való járást jelenti. A résutt kifejezéssel sem az MTESz, sem Zaicz szótára nem kapcsolja össze, de mindkét tanulmány ősi örökségnek tekinti a finnugor korból, a zürjén roź [lyuk, nyílás], cseremisz raž [lyuk] példákra hivatkozva. Ugyan írták magyarul is S-től különböző módon (1395: reʒ, 1490: ryss, 1776: rézs), mégis ezzel a zöngétlen réshangunkkal fejezhetjük ki legérzékletesebben a folytonos áramlás (S) megtörését (R), mint azt a legkorábbi és a leggyakrabban előforduló magyar szóalakjai is megerősítik. A magyar szó és a vélt finnugor ősei közt jelentésben árnyalatnyi, de fontos különbség van. A lyuk csupán egy pontszerű nyílás, ahol a hangsúlyos tulajdonság a mélyedés (v.ö. lik és le); a rés pedig egy nagyobb szakadást jelent, a hangsúly a részekre szakadáson, az egység és folytonosság megbomlásán van. Mást fejeznek ki tehát.

A szóeleji, vagyis hangsúlyos R mellett a magyarban szereplőkkel sokszor azonos S ill. ZS gyökhangokkal párhuzamok mutathatóak ki más nyelvekben. A Harvard-Kyoto átírást követem, tehát a szanszkrit szavakban szereplő nagy S az a magyar S hanghoz hasonlóan zöngétlen réshangként (bár visszahajló nyelvheggyel) ejtett (IPA: /ʂ/). Megfigyelhető, hogy az érteménybeli összefüggés a finnugor példákénál jóval szorosabb:

szanszkrit riSTa [tépett, széthasított, felszakított, felsértett, elpusztult] > óészaki rīsta [széthasít, szétvág; karcolás, vágás], német reissen [tép, szakít, hasít], Riss [rés, repedés, szakadás]; lett rist [felhasad], risums, risiêns [rés, hasadék], orosz резать (rjezaty), ukrán різати (rízaty), szlovén rézati, cseh řezati, litván rēžti [vág, hasít, vés], ukrán розрив (rozrjiv) [tép, hasít], orosz режу (rjezsu), bolgár режа (rjezsa), ukrán ріжу (rizsu), cseh řez, szerb, horvát, bosnyák, macedón рез (rez) v. реже (rezse), szlovén rêžеm [hasíték, vágás, metszés], lengyel rysa [hasadék]; ógörög ῥῆξις (rhékszisz) [rés, hasadék, törés, szakadás, előretörés, áttörés (ellenséges vonalakon)];

B vagy P nyomaték hanggal is találunk példákat, bár ezek hangutánzó ősei keményebb K hanggal ejtettek, mert jobban tükrözik a törést, zúzást. A rés szavunkkal közelebbi rokonságot csak a folytonosságot kifejező S ill. Cs gyökhangú alakok mutatnak, amikor a jelentés (a folytonosság rongálódása, sérülése) is egyezik a magyaréval. Egy dolog nem változik: a részekre szakadást, rombolást kifejező, hangsúlyos R gyökhang.

óészaki braka [törik, reped (s közben zajt csap)], gót brikan v. brekan [tör, pusztít];
ófrancia breche [rés, nyílás, hézag], portugál, spanyol brecha, román breşã, olasz breccia v. (régiesen) brecchia, francia brèche, német Bresche [rés, hézag, hasadás], angol breach [fn. rés, hasadás, megszegés, (át)törés; i. rést üt, áttör, megszeg; v.ö. break (tör, szakít), latin fragor (törés)], albán prishj [(meg)szakítás, törés, meghasonlás];

Hangátvetéssel (az R+S gyököt tükrözve S+R gyökké) egymástól időben és földrajzilag távol élő v. élt népek kifejezéseiben akadunk alaki és jelentésbeni párhuzamokra:

koreai sǝri [hézag, rés], írott mandzsu seri, nanai sēr, kalmük sīr-, ordoszi sīre- [ritkás, fogyatkozott], tatár, üzbég, ujgur siräk, török, türkmén, kirgiz sejrek, azerbajdzsáni sejräk, kazah, nogáj sǐjrek, kumyk sijrek, gagauz sīrek, karaim serek, szalár serex [ritkás, hézagos], nyugati katui (Bru Van Keu), keleti katui (katu) car [repedés, rés], írott mongol siro v. siru, közép-mongol širo  v. sire, halha širē, kalmük, dagur šor, ordoszi, sári-jogur, burját šoro [nyárs (amivel rést ütünk a húson); v.ö. magyar szúr]; óészaki, feröeri skarð [rés, bevágás] > közép-angol skar [rés, vágás, bemetszés; v.ö. angol scar (sebhely)], szlovák škára [rés]; orosz щель (selj) [rés, hasadék, hézag]; sumér (III. uri din., ób.) si-il v. zil v. silx v. sil5 [széthasít, fejt, hasad, eltávolodik; hasadék, rés], (korai din., óakk., II. lag., III. uri din., ób.) zir v. zi-ir v. ze2-er [kitép, szakít, elpusztít, eltöröl; v.ö. zi (kivág, eltávolít), ir (kifoszt, megfoszt)]; akkád, asszír šarāṭu, arab شـَرّطَ šarraṭa [tép, csíkokra hasít, hasad; v.ö. akkád baṣāru (széttép)], keleti csádi (dangla) sèrè, (migama) sérró [csíkokra hasít]; szír arámi ṣry [hasad]; hettita sarra- [hasít, tép; keresztez, megszeg]; kecsua sara v. shara [széthasadt, szétrepedt; v.ö. sara (kukorica – ami szintén hasadva jelzi, ha megérett)]; albán e çarë [rés, hasadék], çarje [szakadás, repedés]; hindi चीर (cshír) [rés, hasítás, vágás, (be)metszés]; perzsa جر (dzsar) [rés, hasadék, repedés, szakadás, árok, szakadék]; baszk zirritu [rés, repedés];

Ez az S+R tükörkép megvan a magyarban és más nyelvekben is, egyaránt az épség, folytonosság rongálódását kifejező jelentéssel:

sér v. sérv v. sérü [bármiféle testi lelki fájdalmat okozó baj; szűkebb értelemben: hernia], (tájnyelvi) sér v. sérik [fáj; v.ö. sír igénkkel], sérdekel [sérteget, bántogat, sebeket ejteget], sérelem [mindenféle bántalom, mely valami szenvedést, fájdalmat, rövidséget, kárt stb. okoz], sérészhal [elektromos halak gyűjtőneve, amik védekezésül fájdalmat keltenek támadóikban; másnéven: sajgatóhal], sérés v. sérülés v. sérhüdés [fájás, sebesülés], sérfű [sérüléseket gyógyító füvek gyűjtőneve], sérő [fájó], sért v. sérez v. sérz [vágással, szúrással sebet ejt, kóros rést csinál belé], sérül [kárt szenved, testén ártalmas rés nyílik];

óészaki, feröeri sár [sérülés, seb], sárr [sérülés, fájás; sérült], ósvéd (rúnák alapján) sairawindaR [sérült], norvég, svéd, dán sår [sérülés; súlyosan megsebesít; sérült], skót sair, óangol sár [sérülés, fájdalom; fájdalmas, kínzó], ófríz, ószász, ófrank sēr, középalnémet sēr(e), középfelnémet šēr [fájdalom, sérülés], ófelnémet sēr v. sēro [fájdalmas, fájó; v.ö. magyar sérő], közép-holland seer, holland zeer [sérülés, kín], angol sore [baj, seb, sérülés, gyulladás], német scheren [gyötör, kínoz, nyes]; csagataj sirt-mak [sérteni], siril-mak [sérülni]; ordoszi sorwi, kalmük sörwǝ, halha sorvi, írott mongol sorbi [seb], dagur šerkire-, írott mongol šarkira- [éles fájdalmat érez], ordoszi, burját, halha, šarx(a), kalmük šarxǝ [sérülés], közép-mongol širqa- [sért], írott mongol sirqa(n) [sérülés]; finn särke-, számi sär'gâ-, vepsze, észt (tny.) särge-, hanti/osztják śarĭ-, manysi/vogul śarr- v. śārɣ- [összetörik, felhasad, fáj]; kecsua sira [sebhely, rosszul összeforrt seb]; szanszkrit zir [sértés, sérülés, fájdalom < zR (zúz, tör, tép, sért, öl); v.ö. sumér zir]; perzsa ضور (ẓaur) [szörnyű éhség; bántalom, sérülés], ضیر (ẓair) [sértés, sebesülés, bántás, bántalom, kár; szükség], چرك (csarak) [sérülés, seb], جرح (dzsarḥ) [(arab jövevényszó) sérülés, sértés, gyalázás]; baszk zauri v. zaur(i)tu [sérülés, sebesülés, bánat, baj; v.ö. magyar zűr, baszk zaurne v. zorne (genny), perzsa ẓaur];

A fentiekben említett sér(ik) szavunkat és származékait az MTESz ősi örökségnek tartja az ugor korból. A CzF sérzik [fáj] bejegyzését a sérszik téves olvasásán alapulónak feltételezi, ám ez nem magyarázza az említett sérz, sérez alakokat. Zaicz már finnugor eredetűnek jegyzi a sérik tövét. A fentiek alapján azonban kétségtelen, hogy az Akadémia hivatalos véleménye nem mutatja a teljes képet: azonos gyökhangokkal és azonos jelentéssel a germán, altáji nyelvcsaládokban a magyar sér tővel jóval több és pontosabb egyezést találni a feljegyzett finnugor vagy ugor példáknál, sőt, a mongol szóalakok akár még közös eredetre is utalhatnak ez utóbbiakkal.

Folytatva a vizsgálódást a magyar gyökhangokat tartalmazó szavak közt, újabb értékes felfedezést tehetünk. Ha ismét visszatükrözzük R+S sorrendre, akkor ugyancsak sérülésre utaló gyököket kapunk szanszkrit nyelvben. A szomszédos népek is átvették, feltehetően ezek lehetnek az ősei a fentebb tárgyalt, hasítást, rést kifejező szláv és germán szavaknak is. A gyökhangi mássalhangzók közti magánhangzó változatossága számottevő jelentéskülönbség nélkül a gyökhangok szilárd és világos érteményét jelzi (ahogyan a manapság sokat emlegetett K+R is szinte bármely magánhangzóval körkörösséget fejez ki):

szanszkrit reSa [sérülés], riS [sérül, kárt szenved, kudarcot vall; sért, árt, pusztít, rombol], roS [sértő, ártó, dühös], ruS [sért, árt, öl; megsért, megbánt], pahlavi res [sérülés], perzsa ریش (resh) [sérülés, seb(hely), pörsenés, fekély; sérült], avesztán raēš- [megsért, megsebez], raēšah- [sértés, megkárosítás];

A cikkben felsorolt, a világ számos táján előforduló, változatos példák alapján bizonyos, hogy a folytonosságot kifejező S és az ártást, rongálást kifejező R hangok együttese által olyan értemény születik, amely a folytonosság megtörését, megszakadását, vagyis hézagot, hiányosságot, illetve az épség megromlását, vagyis sebesülést tükröz. A rés és a sér szavaink jelentésüknél fogva bensőséges kapcsolatban állnak, amelyet az is magyaráz, hogy gyökeik egymás tökéletes tükörképei. Más nyelvekben főként az azonos gyök fejezi ki ezt a kapcsolatot, amely ha nem közös hangutánzó eredetre, akkor az egyes kifejezések átvételére utalhat (pl. perzsa ẓaur ?> baszk zauri).

Magyar eredeztetéssel rámutattunk arra is, hogy a rés gyökünk a résutt szavunkban az uticélnak minden bizonnyal olyan megközelítését takarja, amihez a megszokott mederből mintegy rést kell ütni, s ez a hagyományos egyenes útvonal megszegésével, megsértésével jár.

Úgy vélem, egy újabb árvának találtuk meg a szüleit. :)

Szerző: Olman  2010.03.21. 21:33 Szólj hozzá!

Címkék: r s zs népetimológia

A bejegyzés trackback címe:

https://szofejto.blog.hu/api/trackback/id/tr651855117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása