rántásÚgy tartják, a rántott ételek és a rántotta elnevezése azon alapul, ahogy a lisztes-zsiradékos rántás sütés közben összesűrűsödik, „összerándul”. Ez azonban csak népetimológia, bár minden bizonnyal ez az összefüggés adta alapját a szóbelseji N járulékhang betoldásának. Nagy mértékben tehetett hozzá a Radvánszky Béla: Régi magyar szakácskönyvek (1893) című művének 106. oldalán említett, feltehetően a XVI-XVII. századból eredő halsütési útmutatás is:

„gyakran az szító vason megrántogasd, hogy meg ne ragadjon”

Sőt, egyes tájakon később a rándul igénk is felvette a „sül , pörkölődik” jelentést (lásd: Magyar Tájszótár). A ránt ige süt értelemben való használatára legkorábbról 1533-ból való írásemlékünk, de csak a XVII.-XVIII. században vált általánossá a használata. Eredetileg rát alakban létezett, amiről tanúskodik az ratoth (1430 k.), ratottath (1577 k.), rattom (1604), ráttott v. rátott (1708) szóalak számos tájnyelvi szó mellett. Látható, hogy a ránt változat megjelenésével nem szűnt meg a régi alak, sőt a székelyeknél mind a mai napig elterjettebb a régi.

rát v. ránt [sütésnek bizonyos neme, midőn bizonyos edényben a lisztet zsiradékkal keverve megpörkölik], rátol [rátva süt], rátás v. rántás [rátva elkészített zsíros-lisztes vegyülék; rátva sütés], rátott v. ráttott v. rátolt v. rántott [rátva sütött], tyukmony rátott v. rátotta v. rátatta v. rátota v. rátottya v. rántotta [tojás zsírban/vajon kisütve, liszttel keverve; székelyeknél: lapospalacsinta], rátó v. ráttó [1. serpenyő, szilke, lábos, amiben rátani szoktak; 2. aki rát], rottyantott [Tisza-mellékén: rántotta];

Véleményem szerint a szóvégi T szerepe ugyanaz, mint a fut, fűt, hat, hűt, jut, köt, lát, műt, süt, szít, tát, vét, vet igéink esetében: a gyök által jelzett érteményt tetté, tevékenységgé alakító, tárgyas igéket teremtő képző. Ezt egyébként a Czuczor-Fogarasi szótár is felveti elemzésénél:

E szerint rát elemezve: ro-at v. ra-at, azaz, pirossá, vörössé éget, pörgöl, s képeztetésre hasonló a to v. ta, és la gyökökből eredt tát lát igékhez.

Előző cikkünkben olvashattuk, hogy vörösességre utaló magyar szót találhatunk RA-, RÉ-, RI-, RO-, RÓ-, RÖ-, RŐ-, RÜ- kezdettel, jelen cikkben pedig az égés, sütés, pirítás rokon jelentéskörével bővíthettük azt RA-, RÁ-, RÉ-, RO-, RÓ-, RÖ-, RŐ- gyökökkel.

De miért pont az R gyökhang fogja össze ily gazdagságban a szóbokrokat, miért nem a sütés sistergő S-se, vagy a főzés felfelé áramlást kifejező F-je? A magyarázatot a természet adja: R-kezdetű gyökökkel számos, elismerten hangutánzó szóra bukkanhatunk, amelyek gyakran égő dolgokhoz, tűzhöz kapcsolódnak.
Az égő tűz recseg-ropog, ahogy a vékonyabb ágak szétpattanva reccsennek, a vastagok nagyokat roccsannak. A táncoló, reszkető lángok fénye pislákolva rezeg, a szélben rebeg, meg-megrezzen, nyugtalanul izeg-mozog, vagyis rezseg. Ha jól befűtve, vagyis bereccsentve magára hagyjuk, a tűz szükségszerűen rohogva, lohogva, azaz nagy lobogással és robajjal kezd égni. Hangos reccsenése miatt az Őrségben azt is mondják rá ilyenkor: rastog vagy rostog. Később, lassan felemésztve a széthasadó, repedező, roppanó faanyagot, alábbhagy az ereje, már nem robban, csak csöndesen elropog magának. A recegő fazékban az étel rityeg-rotyog, ahogy a tűz által felfelé hajtott forró levegő kirottyan a kásából. Ha hirtelen összecsapott, mégis jól végzett munka lenne, azt mondanánk: a szakács remek ételt rittyentett. A hirtelen lecsapó villám a székelyek szerint rittyen; ha valaki rágyújtja valakire a házat, azt mondjuk, ráreccsint. Ha a tűz mindent felemésztő jellegét is hozzávesszük ezekhez, akkor megemlíthetjük a pusztítást kifejező rombol, rongál, ront, ragad igéinket is.

A sülő étel erőteljes recsegő hangja már megmutatkozik a szanszkrit RJj [süt, pirít] kifejezésben is. Ezzel rokon szavakra lelni Európában a germán nyelvekben, amiket állítólag átvett a magyar nyelv is.

szanszkrit rij v. RJj [süt, pirít; v.ö. Rjra (vörös, sötétvörös, pirult)]; ófelnémet rōstan, középfelnémet rœsten v. roschten, középalnémet rōsten, alnémet rosten, közép-holland, holland roosten, német rösten, ófrancia, katalán rostir, francia rôtir v. roûtir, provanszál raustir, olasz arrostire, angolszász gerōstian, közép-angol rosten v. roosten, angol roast, ír róst, skót ròist, welsh rhostio, breton rosta [süt, pörköl; eredetileg: rostélyon (sütővasrácson) süt], középalnémet rōste, alnémet roste, ófelnémet rōst v. rōsta, német Rost, ír roistin [sütőrostély], középfelnémet rōste [rostély, szénhalom, izzás, tűz], ófrancia, ír, közép-angol, angol rost, közép-holland, közép-angol roost [roston sült hús]; francia roux (beurre) [vörösesbarna (vaj)] > angol roux [liszt és zsír (hagyományosan: tisztított vaj) sütéshez használt vegyüléke, amelyet mártások, levesek sűrítéséhez alkalmaznak];

Hangutánzó szavak megalkotásához nem szükséges idegen nyelvekre támaszkodni, így az átvétel tényét nem tartom biztosnak. Csak azért, mert egy hasonló szóra bukkanni hasonló értelemmel, még nem kellene jövevényszónak tekinteni. Végignézve az etimológiai szótárakat, az ősi örökségnek tartott szavaink száma messze eltörpül a jövevényszavak számától – ezzel számomra azt sugallják, hogy a magyar nyelv híján van a szóteremtő erőnek, rá van szorulva a környező népek szókincsére. Pedig a nyelvújítás során pedig bizonyítottuk nyelvünk alkotó erejét, ráadásul nyelvünk egyik sajátossága, hogy a hangutánzó eredetű kifejezésekben jóval felülmúljuk a környezetünkben élő népeket. Már Berzsenyi Dánielnek is feltűnt az (akkor még csak) egyes nyelvészek által erőltetett belemagyarázás. A magyar nyelv eredetiségérül (1824-1831; megjelent: B.D. összes művei, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1956) című művében szóvá is tette:

„Régolta gyanús lévén előttem az a régi előítélet, mely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, melyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzettek és idegenek...”

A felsoroltak közt legősibbnek tekinthető szanszkritnál a forrás maga a természet. Ily módon megszülethettek másoknál is a sütési eszközökre, eljárásokra vonatkozó, elhamarkodottan jövevényszónak tartott kifejezései is. Persze, mivel németlakta környezetben élők tájnyelvében alakultak ki ezek, a német hatást nem lehet kizárni. Újabb ellenérv az átvétel ellen, hogy a magyarban nem csupán a roston sütést érintő szavakban található meg a tűz recsegésére, sercegésére vonatkozó R+S(T) gyök. Több hangfestő szóra lelni a magyar tájnyelvekben R+S, R+SZ illetve a zöngésebb R+ZS gyökkel:

rastan v. rastag v. rastog v. rostag v. rostog [Őrségi tájszó: tűz erősen recsegve, pattogva ég; kivágott fa nagyokat reccsenve, robogva ledől], rös v. rés v. rézs v. rézse v. rézső v. rőzse v. rőzső v. rőcse v. rőzsgye v. rősgye v. rásgya v. régye [égetni való gizgaz, kisebb ágak, apró tüzifa, gyújtós], rezsó v. rézsó [Székesfehérvári tájszó: takaréktűzhely sütője; v.ö. ausztriai német Rechaud (gázfőző, melegítőlap) < francia réchaud (melegítő, gáz- v. villanysfőző, perzselőlámpás) < réchauffer (újramelegít)], rost v. rostély v. röst v. rőst [rácsszerűen összerakott vasrostokból álló konyhai eszköz, melyen sütni, pirítani szoktak], rostélyos [roston sült hús], rostol [Kapnikbányai tájszó: pörköl (ércet)], rőstöl v. röstöl v. resztel [húsnemü eledelt rögtön süt, vmely konyhai eszközben pirít, pörköl; v.ö. német rösteln (sütöget)], röstölt lé [pirított hússal sűrített lé], resztelt [pirított (hús, máj stb.)], rösti v. röszti v. röstike v. rösztike [lereszelt, majd lisztes olajban kisütött burgonya, másnéven: tócsni, macok, lepcsánka stb.; v.ö. Röstkartoffeln (roston sült krumpli)], róstya [nyitravölgyi tájszó: köménymaggal fűszerezett rántottleves], rósejbni v. rósejbli v. rósejmi [zsírban pirosra sütött vékony burgonyakarikák v. -hasábok; az étel belga, de a nevet bajor-osztrák eredetűnek (Rohscheiben) tartják, bár érdekes módon a forrásszó egyáltalán nem utal sütésre: roh (nyers), Scheiben (vékony szeletek)];
rénye v. rény v. vajarénye v.
vajrénye v. vajrény [dunántúli, Balaton melléki, Vas megyei tájszó: vajon vagy zsírban sütött tojás; v.ö. rátotta];
rer v. ler [erdélyi szó: takaréktűzhely sütője], rérni v. rejni v. rélni v. rédli [Nyitra vidéki tájszó: takaréktűzhely sütője; vagy hangutánzó, vagy vmilyen elvont okból az erdélyi rér v. lér (sógor) kifejezésből ered];


Érdemes megjegyezni, hogy az egyes kifejezéseket más-más nyelvből származtatják az Akadémia mai álláspontját tükröző etimológiai szótárak (MTESz, Zaicz). Sőt, furcsamód több helyen tisztázatlan, bizonytalan eredetre vezetik vissza őket. Továbbá egyik feltételezett forrásnyelvben sem található meg olyan összefüggő szóbokor, ami a magyar nyelvben megvan. Ezek a tények azt igazolhatják, hogy felsorolt szavaink nagyon is „magyar találmányok”, a természetben megfigyelt hangokat idéző önálló alkotások. A hasonlóság oka leginkább az lehet, hogy az idegen nyelvekben is hangutánzó eredetűek e kifejezések.

Az óegyházi szláv rozga, razga [venyige, hajtás], szlovák raždie v. roždie [egy csomó száraz ág] ugyan magyarázhatja az 1838-tól feljegyzett -gya, -gye végű tájnyelvi változatokat, de a régebbi, 1769-ből adatolható és jóval elterjedtebb, köznyelvi rőzse alakot már kevésbé. Különös, hogy a még korábbi, 1662-es rés és az 1832-től említett rös alakokat már a német Reis [ág] szóból származtatják. Gyökökön alapuló rendszerezettségével a magyar nyelv ezt az ellentmondást is feloldja. Szembeötlő az égés vörösessége, ragyogása által egymásba fonódó magyar gyökök sokszínűsége kötöttebb szláv szóalakokkal szemben. Ráadásul a szláv szavak sem az égéshez, sem a vörösességhez nem kapcsolódnak a fellelt jelentések alapján! Ésszerűbbnek tűnik, hogy a magyarokkal határos területen élő szlávok nyelvébe a rőzsének csak a „csomóba kötött száraz ágak, levágott hajtások” jelentésszelete került át, és ezt kaptuk vissza a szláv vidékek közelében felbukkant tájnyelvi alakokkal. Persze nem kizárt az önálló szóalkotás a szlávoknál sem, mert sok vágást, metszést kifejező szót találni rez- kezdettel szinte minden szláv nyelvben. A „tüzifa, gyújtós, égetni való gizgaz” jelentéskör viszont csak a magyar nyelvben mutatható ki, és megállapíthatóan hangutánzó jelleget tükröz. Ennélfogva úgy vélem, eredetibb érteményre utal, tehát ha volt is átvétel, az a magyarból a szlávba történt. Magyarul összefüggnek vele a jelentésben közös, gyökét tekintve közvetlen rokon R+S, R+CS, R+SZ, R+T gyökű szavak, ahol az alapérteményt a recsegő, rostogó, rezsegő tűz hangja adja. A szlávoknál nincs ilyen összefüggés.

A roston sütés alapját jelentő szavak eredeztetése is igen zavaros. A hálószerűen összecsatolt rudakat, ágakat jelentő (1458-tól adatolható) rács v. (tájnyelvi alakban, 1838-tól jegyzett) récs „valószínűleg ősi, finnugor kori”, de hozzáteszik, hogy „az eredeztetést bizonytalanná teszi, hogy nyelvi megfelelő csak egyetlen rokon nyelvben fordul elő”. Az állati és növényi testek szilárd húsos, fonalas részeit, izmait kifejező rost (1577) „bizonytalan, talán ősi, finnugor kori”, ám a vasrácsot takaró rost (1490) már „bajor-osztrák jövevényszó”. A ruhák szálas, fonalas részeire utaló rojt (1291) „bizonytalan eredetű”, de ilyen értelemben jegyezték fel (először 1585-ben) a rost alakot is. A rácsszerűen összeszőtt rostokból álló rosta (1405) „szláv jövevényszó”, de „a szláv szavak eredete tisztázatlan”, a sütővasrács rostély (1508) pedig „olasz jövevényszó”.
Ebben a nyilvánvaló időbeli és forrásnyelvi összevisszaságban, bizonytalanságban a magyar szavak gyökökön alapuló kapcsolati hálója rendet tehet. A felsorolt szavak gyökhangjai azonosak RO-, vagy legalább is szoros rokonságban (CS-S) állnak, jelentéseik tagadhatatlanul összefüggnek. Látható, hogy a különbözőnek tekintett rost változatokban a közös alaptulajdonság a szálas, fonalas, részekre szakadó jelleg. Az 1651-től kimutatott magyar rost [íz, szakasz] jelentése ugyancsak kapcsolódik a másik kettőhöz, ez is részt fejez ki (amiről a fentieket megelőzően már 1195-ből van feljegyzés „osztályrész, járandóság” értelemben, és ősi, örökségnek vélik a finnugor korból). Ez tovább öröklődött a rosta szóban egyrészt az eszköz rostos felépítésében, illetve az eszköz szűrő, részekre válogató szita szerepében A gyökhangi SZ-S-CS rokonsága és a közös jelentéskör alapján belátható a fenti kifejezések szerves összetartozása. Székely tájszóként a rást v. rásgy [egy darab pázsitos föld, gyepszelet] csak igazolja ezt a megállapítást. Egyébként a rács célja is egy rész elkülönítése, a tér részekre osztása; a CS hang itt a rudak, ágak összecsatoltságát tükrözheti.

Az 1788-tól jegyzett magyar rénye kifejezést szerb-horvát jövevényszónak tartják a cvrénje [sütés] főnévből, ahol a szóeleji CVR- szerintem érzékletesen tükrözi a sülő étel erős recsegését, de a magyar fülnek és szóképzésnek túlságosan is durva, így csak a recsegő lényeget kifejező R gyökhangot használjuk. Mivel jelentéskörében egyedül áll az R+NY gyökű szavak közt, elfogadható lehet a szláv átvétel. Mindazonáltal elég gyenge származtatási érvnek tűnik számomra az a megjegyzés, hogy „a ‘rátotta’ jelentés [...] a magyar forrásaként idézett szavak esetében csak feltehető”, ráadásul az eredetként ‘süt, pirít, kiolvaszt’ jelentéssel hivatkozott szláv igét furcsamód nem is említi meg az MTESz. Ha a szókezdő R gyökhangú szavakat tekintjük a kimutatott jelentéskörben, akár a rénye szóról is elképzelhető, hogy magyar ötlet.

Úgy vélem, az elfogadhatóan idegen eredetű rezsó v. rézsó esetén a szóbelseji zöngésülés oka a sütés hangját idéző szavaink népes táborába való szorosabb, simább beilleszkedés, illetve talán a rézső v. rőzse szavunkhoz való hasonulás lehetett.

A cikkben vizsgált szavak hangutánzó eredete még világossabbá válik, ha tükrözzük az említett gyököket, mert megkapjuk a ZS+R, S+R hangutánzó szavakban igen gazdag gyököket. A serpenyőben sülő forró zsír vagy az izzó zsarátnok sercegő hangját idéző szavakat kapjuk meg nyelvcsaládtól függetlenül:

szanszkrit jR [recseg-ropog (tűz)], jRR [recseg-ropog (tűz), felemészt, elpusztít, elszárít, elöregít, elhasznál] > jarA [recsegő, ropogó], jri [belázasodik, lázas lesz], jUrNi [ragyogó tűz, láng, lángoló fegyver, harag], jUrv [leéget, felperzsel]; angol jar [serceg, csikorog, nyikorog, rezeg, összezördül, csörömpöl, vibrál]; orosz, ukrán, bolgár, macedón жар (zsar), szerb, horvát, bosnyák žar v. žeravica, szlovén žâr, cseh žár, szlovák žiar [parázs, tűz, forróság, hőség]; lengyel żarówka [izzó, villanykörte]; orosz жарить (zsarity) [pörköl, süt], жаркий (zsarkij) [forró, nagyon meleg], жареный (zsarkenij) [sült (hús, burgonya)]; macedón жари (zsari) [hevít, vörösizzásig hevít, izzik]; magyar zsarátnak v. zsarátnag v. zsarátnok v. zsarát v. zsaránd [tüzes hamu vagy pernye v. parázs, apró eleven szén]; örmény ǰer [meleg, szép idő], ǰerm [meleg], ǰermn [láz]; albán zjarr [tűz, hőség], zjarm [hőség]; északi dravida (malto) caR-caRre [recseg (mint fa a tűzben)]; beszélt mandzsu čarǝ-, írott mandzsu čaru-, orok čịrụ, nanai čịro- [zsírt olvaszt, süt]; kota cur in- [(tűz) recseg, serceg, az égés hangját hallatja], cur cur in- [(sülő hús) serceg], curcurn [forró víz, fürdő];
nyugati csádi (kifri) šur-, (gera) sûr, (galambu) sǝ´r (ngamo) sur, (mangas, burmai) sure, (angas) sūr, (karekare) sùrú-, (bolewa) sùrrú- v. surr-, középső csádi (tera) zurra, (gaanda) sùra-nǯi, (gabin) sùre-nči, (boka) sura-da, (kapsiki) sur-kɛ`, (fali muchella) šîr, (hwona) sïr-àŋ, (gudu) sïrā, (bechama) sǝ`rā (gude) sǝrǝ [sül];
szanszkrit sR [áramlik, folyik, gyorsul, siklik, mozog; folyóssá válik, olvad] > sara [folyadék; hashajtó; mozgó, áramló] > sAraja [friss, tejszínből készített vaj], sarpi- [olvasztott és megtisztított vaj, gí]; orosz, ukrán, bolgár жир (zsir) [zsír, zsiradék, faggyú, háj; v.ö. szlovén žȋr, cseh, szlovák žír, lengyel żyr, żеr (táplálék, eleség)]; magyar zsír [sűrű, ragadós, nyálkás, olajos nedv (v.ö. magyar ír); háj, fodorháj, szalonna, faggyú, különösen az állati testtől elválasztott s kifőzőtt vagy kiolvasztott állapotban];

szanszkrit
RjISa v. RcISa [serpenyő; az egyik pokol; v.ö. RJj (süt)], RjIti [ég, szikrázik], RSu [láng, lobogó tűz], rUra [forró, égető (tűz, láz)];

Habár a serceg szavainkról elismerik a szótárak (MTESz, Zaicz), hogy hangutánzóak, a másik két felsorolt és láthatóan összetartozó kifejezést különféle nyelvekből eredeztetik, látszólag rendszer nélkül. Nem tagadható, hogy a szavak jelenlegi alakja idegen hatásra alakult, de a hangutánzó eredet említése távolabbról csak az ugor korinak vélt süt, sül esetén merül fel. Az írásos emlékeinkben először 1577-től szereplő ʃaratnak (zsarátnak) az ősszláv *ger [ég] ige származékára vezetik vissza, ám már olvashattuk, hogy ez a gyök a magyarban és számos más nyelvben is megtalálható rokon értelemmel lásd korábban. Sőt, míg az ősszláv igénél a * feljegyzés nélküli, kiövetkeztetett alakra utal, addig a szanszkrit gR és ghR jegyzett alapszavak. Az 1249-ből fennmaradt ziros (zsíros) szerintük szláv, de „a magyar szó közvetlen forrása bizonytalan”. A kételyt a hangutánzó jelleg oszlathatja el: mind a magyarban, mind a szláv nyelvekben létrejöhetett önállóan, külső hatás nélkül is a szó. Persze tény, hogy viszonylag kevés szavunk van szókezdő ZS-vel, amihez hasonlót ne találnánk meg valamely másik nyelvben. Viszont ZS hangértékű rovásjel létezik a székely jelkészletben, s a jel zsengeséget jelző fogalmi értékkel egészen a kínaiakig nyúlik vissza (v.ö. 生 shēng [szül(etik), növekszik, él, élet, élő; éleszt, meggyújt; zsenge, nyers, éretlen, új; piktogramm érteménye: „a földből 土 kisarjadó zsenge hajtás 屮”]). Észrevehető, hogy a sülő étel pezsgő, zsizsegő nedve igencsak élénken mozgolódik, élénk áramlásba kezd. Tehát szerintem nem feltétlenül jövevényszavakról van itt szó, legfeljebb szlávos hatásról, ami zöngésíthette a sercegő S+R gyökünket ZS+R gyökké. A felsorolt példák alapján azt hiszem, vitathatatlan a hangutánzó jelleg. Megemlítendő, hogy a CzF vélekedése szerint a zsír az ír szavunkból fakad, ami magyarázhatja a sűrű nedvekre vonatkozó szavak R-központúságát mind a magyarban, mind más nyelvekben. Ez esetben a ZS előhang a sűrűségre utalhat, zöngésséggel hangsúlyozva annak nem elhanyagolható mértékét.

A serpenyő származása vitatott: déli szláv (v.ö. bolgár cserepna=agyag sütőedény) vagy német (v.ö. középfelnémet *scherpene pfanne=agyagserpenyő; ez is kikövetkeztetett szóalak). Zaicz azt írja: „Mindkét származtatás jelentéstani gyengéje, hogy a déli szláv illetőleg a német szavak égetett cserépre vonatkoznak, a magyar pedig fémtárgyakra”. Az MTESz-ben még csak a szláv eredeteztetés szerepel, hasonló megjegyzéssel, illetve azt is kijelentik, hogy „Belső keletkezésű, illetőleg német eredetű szóként való magyarázata nem valószínű”. Pedig azt hiszem, nyilvánvaló, hogy a forró zsír, olaj, a sülő hús vagy zöldség leve hevítés hatására anyagtól függetlenül sistereg, recseg és hangosakat pukkan, vagyis serpen. A magyar serpenyő tehát nem más, mint serp hangot kiadó dolog, vagyis serpenő (csak az igeképző N-je lágyítva ejtett). A hitetlenkedőknek íme még néhány S+R gyökű hangutánzó szó:

SER [(zárt ě-vel) sistergő, pezsgő levek, nedvek hangját utánzó szavak gyöke; önállóan (ma inkább sör alakban): erjesztéssel készült pezsgő szeszes ital] > serceg v. sercseg  [izzó, forró zsarátra öntött lé, a forró zsírba, olajba tett nedves anyag, vízbe mártott tüzes vas sustorgó-recsegő hangját idézi]; serpeg [tűztől égetve, susogva recegő sěr-féle hangot ad, pl. az olvasztott zsír, a rántás; v.ö perseg], serpen [tűzön égetve egyes sěrp hangot ad], serpenyő v. serpenyű v. cserpenyő v. csörpenyő [fém- vagy cserépedény, amelyben sütni szoktak]; szercseg v. szörcsög [tűzre rakott nedves fa, gyertya sziszegve sercegő hangja, midőn a hő hatására a nedvesség kiáramlik a szűk résein; v.ö. sziricsel v. szürcsöl v. szörpöl (az ajkak és fogak szűk résén át beszívott nedvnek hangját idézi)];

Az itt tárgyaltak további magyarázatot adhatnak arra, miért az R-gyökhang adja a  korábban vizsgált természeti jelenségek (virradat, rkölés) magvát. Úgy vélem, ugyanez tüzesség adja sok nyelvben a csípős, erős fűszernövények (paprika, bors) elnevezéseiben az R-gyökhangot. Hasonlóan a tűz és a rfiasság, a tűz és a pezsgő r jelképes összefüggése nyelvi szinten is visszatükröződik. Ezek az újrafelfedezett tények megvilágítják, hogy a magyar szókincs elemei egészen alapvető szinten, hangokon alapuló, hálószerű rendszert alkotnak. Úgy vélem, szinte bármelyik szavunkat összekapcsolhatjuk bármelyik másik, azonos gyökhangú szavunkkal, közvetetten – a hangok rokonsági hálóján át – pedig eljuthatunk bármelyik kifejezésünkhöz. Nyilván ez igen hihetetlennek tűnik többszöri átgondolás után is. Remélhetően a gyökrendszer feltárásával, a gyökhangok alapérteményeinek megismerésével bizonyítást nyerhet (avagy megcáfolódhat és helyesbítődhet jelenlegi véleményem).

Szerző: Olman  2009.12.04. 17:50 8 komment

Címkék: r t sz s ételek zs népetimológia

A bejegyzés trackback címe:

http://szofejto.blog.hu/api/trackback/id/tr151568754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

lizocska 2009.12.04. 21:30:12

nos, ezen tényleg van mit merengeni... Köszönöm, nagyon érdekes!
Azt hiszem, jó pálya lenne nekem a népetimológia-gyártás :)))

kaffer 2009.12.04. 22:24:13

Elszoktam a hosszú szöveg olvasástól, pedig biztos érdekes lehet. Majd valaki foglalja össze 3 mondatban, azonnal visszanézek ide. Köszi

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2009.12.04. 23:39:45

Csacsi bolondság!

Értelmes nyelvészekkel értelmesen vitatkozhatsz (nem anyázás) itt:
seas3.elte.hu/nyelveszforum
Még az is lehet, hogy GYÖK-eresen megváltozik a véleményed.

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.12.05. 00:18:37

@bikkmakk: :) köszönöm az ajánlást, cserébe én is említenék két könyvet elolvasásra:
1. Czuczor Gergely - Fogarasi János: A magyar nyelv szótára (1862-74)
2. Dr. Molnár Zsolt és Molnárné Czeglédi Cecília: A tiszta magyar nyelv kincseinek megőrzése és tanítása (2009)

Elképzelhető, hogy nem teljesen világos még a kifejezni kívánt mondanivalóm, igyekeztem bizonyítottan téves dolgokat nem közölni. Ha mégis így tettem volna, kérlek jelezd, vagy szólj a hivatkozott "értelmes nyelvészeknek", hogy mutassanak rá a hibákra. Nem kell elvből elvetni valamit, csak mert volt pár önjelölt nyelvészkedő, aki túlságosan messzemenő következtetéseket vont le a gyökök szerepéről. Többen ésszerűen, gyakorlatiasan és tárgyilagosan mutattak rá a magyar nyelv gyökrendszerrel kapcsolatos összefüggéseire (lásd a fenti két ajánlást).

killercsiga 2009.12.05. 02:06:57

Te beteg vagy. :)
Elismerésem!

kaffer 2009.12.05. 03:16:05

Visszajöttem, nem lett összefoglalva... Akkor hát elolvasom.

hhh. 2009.12.05. 08:51:27

nagyon jó, csak így tovább.
ez az átvételes teória nekem is egyre kevésbé meggyőző...

magyar-magyar szótár 2009.12.05. 11:05:29

Főleg, ha a scherpene a szorbokon által a szlávságtól került be a burkus kúhnyába (vö.: koch, kochen)

@kaffer: Ez az igazán szörnyű, ugye, amikor a bloggizmóban még egyes elavultak cuccait rendesen el kell olvasni rácslaffanás előtt :))